Kiss Eszter élménybeszámolója.

Hétvégén újra kezdetét vette a régen várt Bajnokok Ligája, ezúttal a középdöntő csoportok küzdelmeivel folytatódtak a csatározások. A Győri Audi ETO KC a sorsolás alapján a két tavalyi döntőssel, a norvég Larvik HK-val és a spanyol Itxako Reyno de Navarrával, valamint a dán FC Midtjyllanddal került azonos négyesbe, az újabb csoportkört pedig a lehető legtávolabbi helyszínen, Spanyolországban kezdte meg.
Mindenki emlékszik, hiszen nincsen még olyan messze, hogy a legutóbbi szezonban éppen ez a spanyol csapat jelentette a végállomást az álmokhoz vezető úton. Kint ötgólos vereséget szenvedett BL-döntőről álmodozó csapatunk, míg a hazai pályán elért döntetlen azt jelentette, hogy a mezőny meglepetéscsapata, az Itxako vívhatja a döntőt – és maradhat alul – a Larvik ellenében. Reménykedtünk, hogy idén sikerülhet, ami tavaly nem, vagyis győztesen távozni az estellai sportcsarnokból, ami egyben azt is jelenti, hogy megtesszük az első lépést az idei elődöntőhöz vezető úton, s erről a meccsről nem maradhattak le természetesen a lelkes győri szurkolók sem.

1. nap, 2012. február 2., csütörtök

Éjfélre volt meghirdetve az indulás a Magvassy Mihály Sportcsarnok parkolójából, de a társaság egy része már Marcalvárosban felszállt, de további felszállók is voltak a belvárosban, illetve Abdán. A tervezettnél néhány perccel korábban sikerült kigördülni a parkolóból a Győri Audi ETO KC felirattal és címerrel ellátott csapatbusszal. Szép számban gyűltek össze a győri szurkolók, a buszon egyetlen szabad hely sem volt, ami a két sofőrrel együtt 51 fős "legénységet" jelentett. Dél felé indultunk el, utunk Szombathelyen át vezetett Szlovéniába, majd Olaszországba, és végül így értük el első állomáshelyünket, a Nizza melletti Antibest. Nagyjából háromóránként tartottunk megállót, pihenőt utunk során. Rögtön indulásképpen a legutóbbi Békéscsaba-ETO meccset nézhettük meg, hála a DVD-lejátszónak. Szlovéniában farkasordító hideggel találkoztunk a hajnali órákban, de talán hidegebbnek éreztük a fáradtság, illetve a buszon lévő meleg miatt, mint amilyen valójában volt. A hó is esett ezen a szakaszon, így valóban nem volt túl nyárias az időjárás, dehát mi mást is várhat az ember február elején. Szlovéniát elhagyva megérkeztünk Olaszországba, ahol már nagyobb mennyiségű hó fogadott minket, egyik megállónk során mondta is egy mellettünk parkoló magyar kamion, hogy az éjszaka esett nagy mennyiségű friss hó miatt néhány helyen le is van zárva az autópálya. Szerencsére mi elkerültük az ilyen szakaszokat, így akadálytalanul folytathattuk az utunkat tovább első éjszakai megállónk felé. Ahogy haladtunk előre, egyre szebb volt az időjárás is, sőt, megpillantottuk a tengert is. Szép látványt nyújtott, ahogy egymást váltotta a tengerpart és a havas hegyek. Egyik megállónknál volt egy digitális kijelző, délután kettő óra tájban +7 fokot mutatott. Megmondom őszintén, jólesett ez a kis "felmelegedés" a reggeli hideg után. A délutáni órákban érkeztünk meg Nizzába. A busz letett minket a tengerparton, aztán lehetőségünk volt tenni egy kis sétát a francia riviérán. Sétáltunk egy kicsit a vízparton, gyönyörködtünk a pálmafákban és a kilátásban. Aztán utunk a piac felé vezetett, ahol jobbára már csak virágárusok és ajándékboltok vártak minket. Szó se róla, láthattunk ezeknél a virágárusoknál különlegességeket, például színes virágú kaktuszokat és citromfákat. A piactérről továbbsétálva a szűk utcákon át eljutottunk egy hegyhez, aminek a tetején vízesés is volt. Sajnos magát a vízesést már nem volt időnk megcsodálni, de fentről még vethettünk egy pillantást a városra és a tengerpartra, sőt a táj szépségét fokozta, hogy a nap is szép lassan kezdett lemenni. Visszasétáltunk a buszhoz, majd utolsó nekirugaszkodásként a szálláshelyünkre utaztunk. Kora este foglaltuk el 2-3 fős szobáinkat a hotelben, ahol ingyenes wifi is rendelkezésünkre állt. Jól volt már kicsit kinyújtóztatni magunkat, a többség a korai pihenőt választotta az egész napos fárasztó utazás után, hiszen másnap sem volt más a program, mint buszozás, immáron Spanyolországba.

2. nap, 2012. február 3., péntek

Reggel hétkor volt az indulás, ami szintén korai ébredést jelentett, de valamivel kipihentebben vághattunk neki a második napi kilométeradagunknak, ami ezúttal sem volt kevés. Nagyjából 12 órás utazás várt ránk Pamplonába, szintén 2-3 óránkénti pihenőkkel. Azért így a második végigutazott nap során egyre nehezebb volt bírni az ülést, talán az út során megnézett filmek jelentettek némi szórakozást, kikapcsolódást, de egyre inkább elgémberedtek a végtagjaink. Többünk kérésére még mielőtt megérkeztünk Pamplonába, tartottunk egy kis extra megállót San Sebastianban, az óceánparton. Egy fiatal szurkolótársunk egy szál alsónadrágban meg is fürdött a hideg vízben, ahogy már az eddigi utak során is. A víznél hidegebbnek egyébként csak a levegőt éreztem, pedig csak az ujjaimat dugtam bele az erős, hideg széltől erősen hullámzó végtelen óceánba. Innen már nem volt messze Pamplona (mi számít messzinek, ugye, ennyi megtett kilométer után), és körülbelül este fél nyolc körül meg is érkeztünk a hotelhez. Spanyol nyelvterületre érkezve én léptem elő tolmáccsá (egy másik szurkolótársammal egyetemben), na nem a spanyol-, hanem az angoltudásom miatt. A kedves recepciós hölgy kiosztotta a szobakulcsokat, én leírtam a szobabeosztást, így mindenki elfoglalhatta a szobáját. Ketten aludtunk egy szobában, és ez a szálloda is rendelkezett vezeték nélküli internethálózattal. Estére szabad programot kaptunk, többen elindultak be a városba nézelődni, vacsorázni. Én csak egy közeli boltig jutottam (úgy ítéltem, a másnapi szabad program elég lesz arra, hogy harmadszorra is felfedezzem Pamplonát), ahol vettem magamnak vacsorát, majd a szállásra visszaérve elvesztem az internet világában. Volt tévé is a szobában, de ennek sok hasznát nem vettük, hiszen minden spanyol nyelven volt. Azért most már közel voltunk Estellához, a meccs helyszínéhez, és ahogy az időpont közeledett, az izgalom is egyre növekedett mindannyiunkban. Azt hiszem, azért ez még nem lépett olyan szintre, hogy bármelyikünket zavarja a nyugodt alvásban, pláne ennyi zötykölődés után, úgyhogy aki éppen nem vérre menő kártyapartit vívott (merthogy a fiúk körében nagy divat volt minden este, oktatással, újoncok kiképzésével egybekötve), az ismét viszonylag korán álomra hajthatta a fejét.

3. nap, 2012. február 4., szombat

És végre eljött ez a nap is! Mi más lehetett ez, mint a meccs napja, amiért megtesszük ezt a hatnapos kirándulást. Bár a szállást délig lehetett elhagyni, előzetes megbeszélés szerint 10-ig volt időnk arra, hogy a nagy csomagjainkat bepakoljuk a busz csomagtartójába. Ezután elindultunk kis csoportokban várost nézni, a buszmegálló közel volt a szállodához. A buszunk egyébként még maradt a szálloda előtt délután négyig, hiszen a sofőröknek be kell tartani a kötelező pihenőidőt minden alkalommal. Folyamatos hóesés és 0 fok körüli hőmérséklet fogadott minket Pamplonában. Egészen délután négyig szabad programot kaptunk, de néha úgy éreztük, hogy csak vánszorog az idő. Egyrészt egyre inkább fokozódott bennünk a várakozás a meccs miatt, másrészt hidegben, hóesésben annyira nem kellemes az utcákat róni, harmadrészt pedig én például már harmadszor jártam Pamplonában, volt időm felfedezni a várost. Mindenesetre most is sétáltunk egy keveset, elmentünk a helyi piacig itt is. Betértünk egy étterembe ebédelni, ahol hiába volt spanyol és angol nyelvű étlap, csak találgatni tudtunk, hogy mit jelenthetnek az egyes fogások. Végül rábökős módszerrel, találomra választottunk, volt, akinek sikerült, volt, akinek kevésbé, de jót nevettünk rajta. Miközben éppen a választáson törtük a kobakunkat, ismerős arcok jelentek meg az étterem ajtajában: Andrea Lekic, Jovanka Radicevic és Ana Gros tértek (volna) be egy kávéra, de aztán mégsem kávéztak. Szeretettel üdvözöltük őket, és ők is látszólag örültek a találkozásnak, készült néhány fénykép (én még Joka telefonjával is készítettem a három muskétásról), aztán továbbálltak játékosaink, akiknek természetesen sok sikert kívántunk az esti mérkőzéshez. Kora délután betértünk egy másik kávézóba/étterembe, ahol szinte az egész győri társaság összegyűlt ebédelni vagy csak kávézni. Kellemes meleg volt, ráadásul felső szintje a főtérre vezetett ki, ahol a megbeszélt találkozó volt négy órakor. Innen pár perces sétával elértük azt a helyet, ahol a buszunk negyed öt körül felvett minket, hogy végre elindulhassunk a meccsnek otthont adó Estellába. Mintegy 40 kilométeres út várt ránk, útközben úgy szakadt a hó, ahogy el se tudná képzelni az ember, hogy Spanyolországban tud.
Kaptuk a híreket, hogy előző nap 16 fok volt a csarnokban, és nem sokkal később a saját bőrünkön is tapasztalhattuk, hogy a spanyolok nincsenek felkészülve ilyen mértékű hidegre. Hat órától mehettünk be a csarnokba, természetesen ezúttal is a felső szektort kaptuk, ami tériszonyosoknak mondjuk nem kimondottan ajánlott. Megérkeztek melegíteni a lányaink, a spanyolok pedig hősugárzóval fűtötték kispadjuk környékét. Többen kesztyűben melegítettek, játékosaink pedig a meccsen is kabátban ücsörögtek a kispadon. A mérkőzésről sokat nem szeretnék írni, hiszen mindenki látta, mi történt. Az ETO nem mindig jó játékkal, sok hibával, de két góllal legyőzte a tavalyi döntőst saját otthonában, így megtette az első nagy lépést az álmok eléréséhez. Érthetően a meccs után nagy volt az öröm mindkét oldalon, mármint a szurkolók és a játékosok oldalán is. Jovanka Radicevic szokásához híven vitte a prímet az ünneplés során, lelkesedésben őt nehéz felülmúlni.
Még bent a csarnokban ment a szokásos szamba, ugrálás, táncolás, mindenkin látszott az őszinte, önfeledt öröm. Még a krónikához hozzátartozik, hogy állítólag a televízió mutatta az ETO-szurkolókat mutogatni a spanyol szurkolóknak. Ennek azért volt előzménye is. Már a büfében lefelé tartott hüvelykujjukat mutatták a spanyol szurkolók a győri szurkolóknak, később pedig ugye csapatunk egyik legjobbját, Katrine Lunde Haraldsent kétszer is eltalálták közelről, egyszer talán hastájon, másodszor viszont fejen. Ez érthető módon nem tetszett a győri tábornak, különösen a második, és ezután nemtetszésünknek adtunk hangot fújjolással, fütyüléssel. Ekkor a spanyol szurkolók már javában ismételten középső ujjukat felemelve mutogattak felfelé. Tehát az egész szituációt nem mi győriek provokáltuk ki, a spanyolok talán nehezebben viselték azt, hogy ezúttal alulmaradtak.
Na de térjünk vissza az örömtelibb eseményekre. A szurkolók megvárták a csapatot a meccs után a csapat buszánál, ahol újabb hatalmas ünneplés vette kezdetét a hidegben. Sorra érkeztek a játékosok, akiket hatalmas tapssal fogadott a győri tábor, az elsők között érkezett Jovanka Radicevic is, aki mint egy gyerek, úgy örült a nagyon fontos győzelemnek. Nem sokkal később érkezett Andrea Lekic, akit Joka a busz lépcsőjén állva hatalmas üvöltéssel köszöntött, majd kezdetét vette a fieszta. Joka megszerezte a dobverőt, amivel először a busz oldalán dobolt, majd még mielőtt kárt tett volna a buszban, a dobon is kipróbálhatta tudását. Miután szépen sorban érkeztek már a többiek is (Heidi Löke is vizes hajjal, úgy kellett felzavarni a buszra), Joka, Leki és Heidi velünk együtt kiabálták a "Hajrá Győri ETO!" rigmust, Joka dobolásával. Egyik szurkolótársunk Katrine Lunde Haraldsennek adta a meccs legjobbjának járó Itxako-kabalafigurát. Egyébként számolatlanul készültek a fényképek, videók az ünneplésről a csarnok előtt, állítólag Görbe először nehezen szánta rá magát az eksztatikus fényképekre, de aztán végül ő is beadta a derekát. Miután befejeződött a karnevál a csarnok előtt és a csapat elindult a busszal, mi is útra keltünk. Ezen az éjszakán nem volt lefoglalt szállásunk, az éjszakát a buszon töltöttük, Barcelonába utaztunk ugyanis, ahova reggel szerettünk volna megérkezni.

4. nap, 2012. február 5., vasárnap

Elég korán, már a hajnali órákban megérkeztünk Barcelonába. Öt óra körül már az éjszakai szálláshelyünk előtt voltunk, de sajnos bejelentkezni még nem tudtunk, hiszen csak déltől volt erre lehetőségünk. Így nem maradt más, mint a várakozás a buszon. Na nem délig szerencsére, hiszen korábbra is volt már tervezett program. Először a Sagrada Familia felé vettük az irányt, megnézhettük kívülről ezt a Barcelona jelképének számító monumentális templomot, ami még mindig nincs befejezve, pedig már hosszú évtizedek óta készül. Tényleg hatalmas, és tényleg gyönyörű. Ezután az FC Barcelona szentélyéhez, a Camp Nouhoz vezetett az utunk, ahol 10-től volt lehetőség a múzeum és a stadion megtekintésére. Aki akarta, 22 euróért megtehette, aki nem, az pedig sétálhatott a környéken, vagy melegedhetett a buszban. Még 10 óra előtt volt egy kis időnk, addig körbenézhettünk a hatalmas területen fekvő barcelonai sportközpont környékén. A Palau Blaugrana oldalán Nagy László fotójával is találkozhattunk többek között. Miután mindenki végzett a stadionkörúttal, elindultunk a szállásra, ahol ezúttal már ténylegesen be tudtunk jelentkezni. Még a buszon felhívták a figyelmünket arra, hogy a metrón nagyon kell figyelni az értékeinkre, illetve a buszon se hagyjunk semmit, mert errefelé könnyen megtörténik a baj. Miután elfoglaltuk a szobákat, első dolgunk volt a tisztálkodás, illetve aki később került sorra a zuhanyzásnál, az kihasználhatta a hotel nyújtotta internetezési lehetőséget akár wifi, akár a kirakott számítógépek formájában. Ezután újra kisebb csoportokban a belváros felé vettük az irányt, szabad programot kaptunk egészen másnap reggelig. Néhány társam és én először a Güell Parkot céloztuk meg, utunk során kipróbálhattuk a barcelonai metróhálózatot is. Nem teljesen olyan, mint a magyar :). A park hatalmas területen terül el, szép növények, különleges oszlopok, és persze árusok, zenészek hada várja a kilátogatókat, sőt, az utcán szabadon repkednek a papagájok. Fentről szép kilátás nyílik a városra, a tengerpartra és a városképből kiemelkedő Sagrada Familiára. Érdekesség, hogy mi fentről kezdtük el a sétát a parkban, és a parkhoz vezető szűk utcákon a lépcsők mellett mozgólépcső is vitt felfelé, megkímélve fáradt lábunkat a lépcsőzéstől. Miután végeztünk a parkban, elindultunk lefelé az utcákon, számos ajándékboltba is betértünk, ahol alkudni is lehetett az árusokkal. Útközben megálltunk egy étteremnél, ahol megvacsoráztunk, majd folytattuk utunkat a tengerpart felé. A metróról leszállva Kolumbusz Kristóf monumentális szobra fogadott minket, rengeteg hajó és vitorlás volt a kikötőben. A hőmérő plusz öt fokot mutatott. Miután itt is tettünk egy nagyobb körsétát, elindultunk vissza a szállás felé, hiszen már igencsak esteledett. Tervben volt még két különleges ház megtekintése a Las Ramblason, de erre már nem éreztünk elég energiát magunkban. Még egy kicsit sétáltunk felfelé a széles sétálóutcán, az árusok és pálmafák árnyékában, de többre már nem futotta az erőnkből, felszálltunk a metróra, hogy minél előbb visszajuthassunk a hotelhez. Miután visszaértünk a szállásra, kiderült, hogy sajnos a barcelonai képzett zsebtolvajhálózat ezúttal is megrövidített valakit, egyik szurkolótársunknak ugyanis eltűnt a pénze és a bankkártyája. Feltételezhetően a metrón történt a lopás, és biztos, ami biztos, ő, én és egy szintén angolul is beszélő szurkolótársunk taxival bementünk a rendőrségre, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet, amit majd itthon spanyolról le kell fordíttatni. Kicsit hosszadalmas folyamat volt a jegyzőkönyv elkészítése, de szerencsére megértettük egymást a spanyol rendőrökkel, akik készségesen álltak rendelkezésünkre, a visszafelé útra még taxit is hívtak nekünk. Ha esetleg Barcelonában jártok, nagyon figyeljetek az értékeitekre, mert nagyon képzett, észrevétlenül dolgozó tolvajhálózat garázdálkodik a városban. Mikor a rendőrségről visszaértünk, már olyan fáradtak voltunk mindannyian, hogy szinte lépni is alig tudtunk, jól esett bedőlni az ágyba.

5. nap, 2012. február 6., hétfő

Reggel 8-tól volt reggeli a szállodában, az indulás pedig 9-re volt megbeszélve. Úticélunk Antibes volt, ismételten. Ez már azt jelentette, hogy végre hazafelé vettük az irányt. Ismét szinte egész nap utazással telt. Itt, ezen a ponton hozzá kell tennem, hogy az egész társaság nagyon fegyelmezetten tartotta be a reggeli indulásokat, mindig percre pontosan el tudtunk indulni a megbeszélt időpontban. A buszon ismételten filmeket, illetve meccset néztünk. Sorra került a tavalyi szezon talán legfelejthetetlenebb meccse, a Larvik-ETO, ahol hatalmas győzelmet aratott az ETO a későbbi BL-győztes otthonában. Sokadszor megnézve is gyönyörű meccs és felejthetetlen győzelem volt. Ezen a napon sok érdekességről nem tudok beszámolni, hiszen szinte végig utazással telt. A kora esti órákban érkeztünk meg a szállásunkra, ugyanoda, ahol első éjszakánkat töltöttük. Azért látszott, hogy a társaság összekovácsolódott az együtt töltött napok során (még akkor is, ha többségében nem voltunk egymásnak idegenek, hiszen sok utazást megértünk már együtt), számomra láthatóan nagyobb volt a közösségi élet ezen a napon, mint az elsőn ugyanitt. Tettünk egy kis sétát a környéken, elmentünk a közeli szupermarketbe, illetve a pékségbe, aztán megvacsoráztunk, vacsora után pedig hosszasan beszélgettünk még. Még mindig kitartottak az otthonról hozott ételek, italok, illetve az egész út során el nem fogyó sütemények (ezúton is hatalmas köszönet mindenkinek, aki a finomabbnál finomabb sütemények elkészítésével fáradozott), így jó hangulatban telt az utolsó közös esténk. Másnap korán reggel indultunk haza Magyarországra, hogy minél előbb otthon tudjunk lenni.

6. nap, 2012. február 7., kedd

Megegyezés szerint reggel hatkor indultunk el Magyarországra, és ezúttal is percre pontosan sikerült "sátrat bontanunk". Körülbelül 15-16 órás utazás várt ránk. A megállók során óriási hőmérsékletbeli különbségekkel találkoztunk, egyik helyen -11, másik helyen 0 fok volt. Természetesen nem hiányozhattak utunkból az alagutak, hihetetlen mennyiségű ilyen építményen mentünk keresztül. Szép volt a kora reggeli Nizza, illetve a tengerpart kivilágítva, az alvó városok, majd a szép lassan felkelő nap és az éledő külvilág. Már mindenki nagyon várta, hogy hazaérhessünk, hiszen hosszú volt ez a hat nap, bár amiért jöttünk, azt megkaptuk. Szlovéniába érve már megéreztem én is az otthon közelségét, már csak azért is, mert havas utak fogadtak bennünket délnyugati szomszédunknál. Nem is volt teljesen zökkenőmentes az utazásunk, hiszen többször is dugóba keveredtünk az autópályán, hol baleset, hol sávelhúzás miatt. De ennél nagyobb bajunk ne legyen. Este hét óra körül léptük át újra a magyar határt, hat nap után. Este 10 óra körül érkeztünk meg Győrbe, lehetőség volt a leszállásra Abdán, Győrben a Városházánál, a sportcsarnoknál és Marcalvárosban. Itthon elsőre szokatlan volt a nagy hó, de jó volt végre itthon lenni.

A hat nap utazás során azt hiszem, elmondhatom, hogy mindannyian szép élményeket szereztünk, sok mindent átéltünk, de számomra mindenképpen felejthetetlen lesz ez a kirándulás. A lányok megtették, amit meg kellett, utazásunk fő célja, a mérkőzés győzelemmel zárult, így boldogan jöhettünk haza a mintegy 4650 kilométert lefedő utazásunkról. Az első itthon töltött nap nekem nagyon furcsa volt, fejben még mindig az utazáson jártam, szokatlan volt itthon lenni, furcsa volt nem utazni. A magam részéről köszönöm a szervezőknek, hogy lehetővé tették számunkra az utazást, a lányoknak a szép győzelmet és szurkolótársaimnak a sok-sok élményt, amit szereztünk ebben a hat napban. A Bajnokok Ligája hétvégén, egészen pontosan vasárnap kora délután Győrben folytatódik, amikor is a győri lányok a dán FCM-et fogadják a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Amennyiben a csapat győz, az lesz a lányok jubileumi 100. győzelme a nemzetközi kupában. Bízom benne, hogy hazai közönség előtt megteszi a csapat az újabb lépést az álmok felé. Azt hiszem, rajtunk nem fog múlni. Érdemes még elmondanom, hogy a szurkolói ankéton elhangzottak alapján célszerű korán kimenni, mert új beléptető rendszer van a sportcsarnokban, amelynek első éles használata során adódhatnak fennakadások. Vasárnap is HAJRÁ ETO!