2023.11.13.

Kivonat a 2023. november 13-án megtartott elnökségi ülésről

1. napirendi pont: Bajnokok Ligája idegenbeli utazások elszámolása
Gulyás Gábor jelezte, hogy az utazások rendben lezajlottak. A svéd (göteborgi) utazás a tervekhez képest komolyabb összegű támogatást igényelt, mivel kevesebb szurkoló indult útnak, mint ahogy terveztük, emiatt mintegy 950.000,- Ft támogatást igényelt az utazás. Ezzel szemben a németországi utazás a Bietigheim ellen, amit nem terveztünk támogatni, a zsúfolt, teli buszok miatt mintegy 500.000,- Ft többlettel zártuk, és így a két utazás együttesen hozta azt az összegű támogatást, amit terveztünk. A korábbi, Brest elleni utazásra beadott pályázat sikeres volt, erről az értesítést is megkaptuk, és a kitöltött beszámolót, elszámolást el is küldtük, várjuk a támogatás megérkezését, amelyre a pályázatban közölt határidő 2024. február 29.

2. napirendi pont: FTC elleni idegenbeli mérkőzés jegyeinek rendezése
A november 15-án megrendezésre kerülő FTC elleni idegenbeli mérkőzésre minden jegy elkelt, jelezte, hogy a biztonsági céggel is egyeztetett a megfelelő szurkolói biztositás miatt is. Az utazás a tavasszal megrendezett mérkőzéshez hasonló forgatókönyvvel zajlik majd, reméljük békésen. Külön kéri a szurkolókat, hogy a várható provokációnak ne üljenek fel, az ottani „szabályokat” ismerjük, mindenképpen mi húznánk a rövidebbet.

3. napirendi pont: Tagsági kártyák
Menyhárt Ferenc tájékoztatta az elnökséget, hogy az új belépők számára a tagsági kártyák elkészültek, ezeket a „téli szünet előtt” még ki is tudjuk osztani. Biztosan vannak olyan tagjaink, akik nem küldtek fényképet, vagy kimaradtak, az ő fényképeiket a későbbiek folyamán lementjük, és amint a minimális rendelési mennyiség elkészül, azokat is legyártjuk. 

4. napirendi pont: 2024. év eleji utazások
Menyhárt Ferenc tájékoztatta az elnökséget, hogy pár nap múlva a világbajnokság miatt szünet következik, de december elején mi is egyeztessük le a két januári utazással kapcsolatos feladatokat és megkérte Gulyás Gábort kérjen ajánlatot, hogy előre meg tudjuk tervezni az utazásokat. Gulyás Gábor maximálisan egyetértett, igyekszik ezt november végére megszerezni, hogy ne az ünnepek környékén, hanem december elején tudjunk dönteni, és lássuk mielőbb a jelentkezőket.