Győr legnépszerűbb és legsikeresebb csapatát 1904-ben alakították a Magyar Vagon- és Gépgyár Egyetértés Dal- és Társkör tagjai, Egyetérés néven. A név hamarosan ETO-vá, azaz Egyetértés Torna Osztállyá változott. A klubon belül az első és sokáig egyetlen szakosztály a labdarúgás volt.
A kézilabda az 1940-es évek második feléig szinte ismeretlen volt hazánkban. A sportág először Budapesten eresztett gyökeret, majd a lelkes fővárosi kézilabdázók kezdték járni az ország nagyobb városait, hogy vidéken is csapatokat szervezzenek. Győrbe Földesi Károly jutott el, és néhány hónap múlva az ETO már a híres budapesti Tattersaalban játszott “kézifoci” mérkőzést. A bemutatkozás nem volt ugyan túl sikeres (25:6 arányú vereség lett a vége a Magyar Pamuttal szemben), azonban a sportág Győrben is elindult hódító útjára.
Mivel a női és férfi szakág más-más utat járt be napjainkig, ezért történetük bemutatása egymástól elkülönítve célszerű.

A férfi csapat története
Az úttörők (Duck Oszkár, Duck Liviusz, Sponga Károly, Mozdény Mihály, Vermes Károly, Szőke István, Drobina Ferenc) a kezdeti időben igazi amatőrökként hódoltak szenvedélyüknek: a focisták levetett mezeiben, maguk vásárolta nyersgumi talpú, magas szárú bőrcipőkben, munka után tartották edzéseiket a régi gyárvárosi OVIRT-sporttelepen, vagy az akkori futball-stadion salakos edzőpályáján. A csapat rendszeresen egy sakktáblaszerű, zöld-fehér kockás mezben lépett pályára, mely abban a korszakban meglehetősen szokatlan volt, és mindig nagy sikert aratott a nézők körében.
A Győri Vasas ETO 1949 tavaszán már az NB II-ben szerepelt, a hatcsapatos mezőnyben utolsó helyen végzett, még a városi rivális, a Győri Fonó is megelőzte. A lelkesedés azonban nem lohadt, a fiúk igyekeztek minél több mérkőzést játszani, részt vettek például az akkor bevezetett téli terembajnokságokon is.
A következő évben átszervezés eredményeként megszűnt az NB II. A területi bajnokságban a Dudás Lajos edzette csapat a Pécs, a Tatabánya, az Ajkacsingervölgye, a Nagykanizsa és a Kaposvár csapataival küzdött.
1950-ben harmadik lett az ETO, 1951-ben pedig már aranyéremnek örülhetett a Gaál Lajos edző irányította, Duck Oszkárt, Duck Liviuszt, Duck Róbertet, Duck Zoltánt, Glázer Györgyöt, Éman Andrást, Fehérvári Zoltánt, Szabó Aladárt, Sivert Ottót, Csaba Károlyt, Veszelovszky Lászlót, Dudás Lajost, Lengyel Pált és Kellner Pált soraiban tudó keret. A döntőt Pécsen játszották, ahol a helyi szervezők már jó előre kinyomtatták a plakátokat, melyen a Pécsi Bányász ellenfeleként a fináléba jutásra abszolút esélyes Győri Fonó szerepelt. Az ETO azonban előbb legyőzte a Fonót, majd a Bányászt is, így az országos döntőbe jutott, ahol a negyedik helyet szerezte meg.
A Lengyel Pál edzette csapat 1955-től már csak kispályán játszott: A következő évtől Kránitz István vette át a szakmai irányítást, és új csapatot kezdett építeni.
1958-ban sikerült a bravúr: az ETO először jutott fel az NB I-be. A Győrben megrendezett osztályozókat a Honvéd mellett a zöld-fehérek vívták meg sikeresen, maguk mögé utasítva a Pécsi Dózsát és a SZEAC-ot.
Élvonalbeli bemutatkozó mérkőzését Miskolcon 7:4-re nyerte meg a gárda, mely végül a 6. helyen végzett (1959). Ebben az évben szűnt meg végleg a nagypályás bajnokság, az átszervezés során a két játékforma versenysorozatának első hat helyezettje került a közös elitligába, így az ETO újoncként megkapaszkodott az első osztályban. A házi góllövőlista élén Povázsai Tibor végzett, 75 góllal.
A fiúk következő esztendőben nem várt sikert értek el: úgy lettek harmadikok, hogy ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint a bajnok Spartacus és az ezüstérmes Ú. Dózsa. A bajnoki címhez nagyon hiányzott a későbbi kieső Diósgyőr ellen elveszített két pont. Az első komoly sikert a következő játékosok érték el: Dubán Dénes, Bartovits József, Duck Liviusz, Povázsai Tibor, Ajtony Ákos, Szentgáty Péter, Szer Kálmán, Marth Ferenc, Joósz Attila, Kovács Miklós, Hegedüs Gyula, Koh Zoltán, Fontos Imre, Duck Zoltán.
Ezekben az években óriási népszerűségnek örvendett a kézilabda Győrben: 1960. május 1-én a Textiles-pályán ötezren szurkoltak a két városi rivális, az ETO és a Textiles összecsapásán, melyet 17:5 arányban nyert meg az ETO. Az esztendő nyarán rendezték meg az első nemzetközi kézilabda tornát a városban, melyet aztán évről évre újabbak követtek.
1961-ben előre lépett a csapat: az előző évi bronz után Győrbe került az ezüstérem! Az előző évi keret erre az esztendőre Szabó Ferenccel, Kocsis Jánossal, Kátó Károllyal, Harsányi Attilával és Surányi Jenővel egészült ki.
1962-ben az ETO a szorosan vett élmezőny tagjaként az ötödik helyen végzett. A következő esztendő (1963) aztán ismét dobogós helyet hozott, harmadik lett a csapat. A korábbi évek érmeseihez Cséka Lajos, Végh Gusztáv, Vadász Gyula és Pálmai József csatlakozott.
1964-ben a szurkolók nagy bánatára az ETO utolsó, 14. helyen zárt, és kiesett az első osztályból. A csúfos kudarc oka elsősorban az volt, hogy idegenben mindössze egy pontot szerzett a gárda, de a szerencse is elpártolt a csapattól, hiszen öt mérkőzést veszített el 1-2 gólos különbséggel. Meg kell még említeni, hogy az elmúlt esztendők meghatározó kézilabdázói közül többen egyetemi tanulmányaik miatt a fővárosba távoztak (Szentgáthy Péter, Ajtony Ákos, Dubán Dénes, Bartovits József). A kiesést követően Kránitz István lemondott.
A száműzetés csupán egy évig tartott: 1965-ben Duck Zoltán edző vezetésével az együttes azonnal visszajutott a legjobbak közé, tetemes, hat pontos előnnyel nyerve meg az NB II Nyugati csoportjának küzdelmeit. Azóta az ETO megszakítás nélkül tagja az első osztálynak!
Az 1966-os szezon végén az ETO a tabella 5. helyén végzett, a szoros középmezőny élcsapataként. Ellentmondásos év volt ez: míg hazai pályán csak 4 pontot vesztett a gárda, idegenben csupán 5-öt tudott szerezni. Az idény legnagyobb sikere kétségkívül a későbbi bajnok Honvéd legyőzése volt (15:14). Ebben a bajnokságban mutatkozott be az NB I-ben Horváth József, Horváth Lajos, Böröczki Gyula, Szüts Jenő, Molnár Zsolt és Boglári László.
Szürkére sikerült 1967, hiszen a csapat csak a 8. lett. Ennél is rosszabb év volt a ’68-as: 12. helyen fejezte be az ETO a bajnokságot, mindössze 1 ponttal előzve meg a már kieső Pécsi Dózsát. A rossz szereplés elsősorban a pocsék őszi szezonnak volt köszönhető, amikor 13 meccsen mindössze 5 pontot gyűjtöttek a zöld-fehérek. Ebben az idényben mutatkozott be játékosként az ETO-ban a későbbi sikeredző, Szaló Tibor.
1969 több szempontból is fontos esztendő a csapat életében. Új edzővel, Joósz Attilával, új néven, Rába Vasas ETO-ként kezdte a szezont az együttes. A gárda lemásolta az előző szezont, ismét 1 ponton múlt a bentmaradás. Idegenben minössze 3 pontot szerzett az ETO! Meg kell említeni Visi Károly és Pelikán László nevét, akik 130, illetve 121 lőtt góljukkal sokat tettek a kiesés elkerüléséért. Először húzta magára az ETO-mezt Balogh Imre, a 80-as évek aranycsapatának későbbi tagja.
1970 nyugodtabb év volt, a csapat a 10. helyen végzett, biztos távolságra a kiesőktől. Ebben az eszetndőben az ETO letette névjegyét a Magyar Népköztársasági Kupában, a mai Magyar Kupa elődjében is. A Pécsi Ércbányász elleni egygólos diadallal jutottak döntőbe a fiúk, ahol 16:13 arányú vereséget szenvedtek a Spartacustól. Horváth József, Pelikán László, Balogh Imre, Visi Károly, Cséka Lajos, Ajtony Ákos, Szaló Tibor, Molnár Zsolt, Pálmai József, Józsa Kálmán, Jámbor Vilmos és Dudás Viktor harcolták ki az ezüstérmet.
Az 1971-es idény tavaszi fordulói során a rangadókon remekelt az ETO: legyőzte a későbbi dobogós Honvédot és Spartacust, sőt, leiskolázta a későbbi bajnokot is (ETO-Elektromos 18:10). A bravúros győzelmeket azonban rendre érthetetlen kudarcok követték, így a zöld-fehérek végül a 6. helyet szerezték meg. 1971. június 9-én avatták az új győri bitumenes pályát a börtön és a Kazinczy Ferenc gimnázium közötti területen, a Csepel elleni mérkőzés azonban a 44. percben az özönvízszerű eső miatt félbeszakadt. Bemutatkozott a csapatban, és 123 találatával mindjárt házi gólkirály lett Samodai László, igaz, mindössze egy góllal előzte meg Pelikán Lászlót. Az MNK elődöntőjében a Honvéd legyőzte az ETO-t, a zöld-fehérek a Ferencváros elleni bronzcsata megnyerésével vígasztalódtak (21:20). Az előző évi MNK-másodikokhoz Samodai László, Böröczki Gyula és Mező János csatlakoztak.
1972-ben újra 6. lett az együttes a bajnokságban, 4. helyig jutott az MNK-ban. A müncheni ötkarikás játékokon a nemzeti csapat tagjaként az első ETO-s kézilabda olimpikon, a157-szeres válogatott kapus, Horváth József képviselte a zöld-fehér színeket.
Joósz Attila 1973-ban csúcsra vezette a gárdát: a bajnokságban megszerzett második hely mellett a Rába ETO megszerezve a szakág első aranyérmét, megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát. A Horváth József, Böröczki Gyula, Visi Károly, Balogh Imre, Cséka Lajos, Samodai László, Pálmai József, Horváth Lajos, Szórádi György, Pelikán László, Kristofori András, Gyömörei György összetételű csapat történelmet írt! A Budapesten rendezett elődöntő során az ETO 14:10-re győzte le az Ú. Dózsát, az 1973. augusztus 22-i fináléban pedig, szintén a fővárosban, 18:14-re a Debreceni Dózsát. A bajnoki ezüstérem elsősorban a hibátlan hazai mérlegnek volt köszönhető. Az MNK-győztesek mellett bajnoki mérkőzésen pályára lépett még ebben az idényben Nyikus István, Kaszás György, Molnár Zsolt, Wacha Antal és Mező János.
1974-ben Joósz Attilát Ajtony Ákos váltotta a kispadon. A csapat a 6. helyen végzett a bajnokságban, három ponttal maradt le a dobogóról. Ebben az esztendőben tartották Pálmai József búcsúmérkőzését.
1975-ben mutatkozott be az ETO-ban Vesztergom Zoltán és a későbbi válogatott kapus, Hoffmann László. Előző évi teljesítményét megismételve a 6. helyen végzett az együttes, aminek oka elsősorban a gyenge idegenbeli szereplés volt. Házi gólkirályunk ismét Samodai László lett, 114 találattal.
1976-ban a korábbi 14-ről 12-re csökkentették az első osztály mezőnyét. Fontos változás volt még, hogy ettől az idénytől fedett pályán rendezték a mérkőzéseket. A csapat megkezdte éveken át tartó mélyrepülését, úgy végzett a 9. helyen, hogy csak egy ponttal előzte meg a már kieső Székesfehérvári MÁV-ot. Újabb fiatal, később meghatározó játékos debütált az ETO-ban Oross Tibor személyében, Samodai László 118 gólt szerzett.
1977 még gyászosabb szereplést hozott, idegenben nem szerzett pontot az együttes, így az is kisebb csoda volt, hogy jobb gólkülönbségének köszönhetően az ETO végül bennmaradt az NB I-ben. Samodai ismét kitett magáért, 160 találatához nem kell kommentár. Pályára lépett a felnőttek között Tóth László és Kádár Zoltán.
1978-ban ismét a 10. helyet szerezte meg az ETO, igaz, ezúttal 4 ponttal megelőzve a kiesőket. Vendégként ismét halványan teljesítettek a fiúk, csak Pécsett sikerült pontokat szerezni, utolsó hat meccsét pedig elveszítette az együttes. A csapat legeredményesebbje Pelikán László volt, 121 góllal. Az ifjúsági korú Csicsay Ottó első mérkőzéseit játszotta zöld-fehér mezben.
Az 1979-es szezonban, immár megszokott módon, egy ponton múlt a bentmaradás. Három fordulóval a befejezés előtt a kiesési rangadón a gárda 26:17 arányban múlta felül fő ellenlábasát, a Dunakeszit, így biztosította az első osztályú tagságát. Pelikán 120 góllal ismét a csapat legeredményesebbje volt.
Jól indult az 1980-as idény, hiszen az ETO hazai pályán győzte le az előző évi bajnok Tatabányát, ám végül minden maradt a régiben: a 10., azaz épphogy bentmaradó helyre futottak be a zöld-fehérek Az elmúlt évekhez hasonlóan újra csak egyszer győzött a csapat idegenben. Pelikán továbbra is meghatározó tagja volt az együttesnek, ezúttal 131 gólt lőtt. Először láthatta ETO-mezben a közönség Iváncsik Mihályt és Horváth Zsoltot.
1981 még mindig a kiesés rémétől fenyegetetten telt el. Egyszer sikerült idegenben győzni, Dunaújvárosban. A bajnokság befejeztekor éppen a Kohászt állt az ETO mögött a tabellán, egy pont hátránnyal. A zöldek bentmaradtak, a pirosak kiestek. Zsinórban negyedszer lett a legeredményesebb játékos Pelikán, 129 találattal. Cseh Béla személyében ismét egy későbbi bajnok mutatkozott be zöld-fehérben.
Régi-új tréner, Joósz Attila irányításával kezdte meg az 1982-es szezont az ETO. A sikerdező nyolc év után tért vissza, és vezetésével végre egy nyugodt esztendő következett, a csapat a 8. helyen végzett, messze megelőzve a kiesőket. A későbbi bajnokok közül újoncként Deáki István és Domonkos Attila lépett pályára. Hazai pályán kiegyensúlyozott teljesítményt produkált a csapat, idegenben azonban továbbra sem ment. A házi gólkirályi címet Iváncsik Mihály szerezte meg, 106 góllal.
1983-tól már egyértelműen mutatkoztak a felemelkedés jelei, az ETO negyedikként végzett a bajnokságban. Idény közben búcsúzott Győrtől az akkori NSZK-ba szerződő Pelikán László. Polgár László először játszott a felnőttek között, a Dunaújvárosból igazolt Vura József pedig 154 góllal volt az ETO legjobb góllövője.
1984 sok hasonlóságot mutat az előző évvel. Az ETO ismét két ponttal maradt le a dobogóról, és lett negyedik, ismét Vura József lett a házi gólkirály, ezúttal 196 találattal. A csapat játéka azonban egyre jobb lett, a győri szurkolók pedig egy igazán nagy dobásra készültek.
A drukkereknek nem is kellett soká várniuk, hiszen 1985-ben a csapat bronzérmet szerzett. Hazai pályán mindössze egy pontot vesztett az ETO, melynek húzóemberei Kádár Zoltán (150 gól), Vura József (132) és Iváncsik Mihály (114) voltak. A bajnokság befejezése után az év végén került sor az MNK küzdelmeire. A négy közé jutásért az ETO kettős győzelemmel múlta felül a Dunaújvárost, mint ahogy oda-vissza verte a Tatabányát is. Következett a Honvéd elleni, elképesztő izgalamakat hozó döntő. December 20-án a fővárosban 20:18-ra a piros-fehér katonacsapat diadalmaskodott. Két nap múlva rendezték a visszavágót Győrben, ahol a 11 gólos Kádár vezérelte ETO 20:18-ra győzött. Mivel abszolút egyenlőség alakult ki a csapatok között, így hétméteresek következtek, melyet az ETO 5:4 arányban megnyert. A Balogh Imre, Cseh Béla, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Oross Tibor, Polgár László, Tóth László, Vesztergom Zoltán, Vura József összetételű csapat megszerezte a klub történetének második MNK trófeáját.
1986 az IHF-kupa megnyerése miatt marad emlékezetes. Már az előző év őszén lezajlott két forduló, azonban a török Simtel és a svájci Basel nem állította komoly erőpróba elé Iváncsikékat. Tavasszal előbb a szlovákiai Eperjes csapatát búcsúztatta az ETO összesítésben 2 gólos különbséggel, az elődöntő első mérkőzésén a Proleter Zrenjanin ellen Győrben aratott 11 gólos győzelem után a visszavágó már csak formalitás volt. A döntőben a spanyol Technisan Alicante volt az ellenfél, a hazai pályán megszerzett 6 gólos előnyt sikerült megőrizni a visszavágón (23:17, 20:24), így az ETO (Balogh Imre, Cseh Béla, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Tóth László, Vesztergom Zoltán) a magyar férfi kézilabda történetének második csapataként szerzett európai kupagyőzelmet. Mindmáig ez a klub történetének egyetlen, nagy tornán elért nemzetközi diadala. A bajnokság is sok örömet tartogatott, végül második helyen végzett a csapat, Kádár Zoltán 125-ször, Polgár László 114-szer, Iváncsik Mihály 102-szer volt eredményes. Az IHF-kupa győztesei mellett bajnoki mérkőzésen pályára lépett még Fenyő Kálmán és Simon József. Az együttes tagjai ezúttal is szép karácsonyi ajándékkal kedveskedtek a szurkolóknak. Az MNK-ban a négy közé jutásért idegenben lőtt góllal búcsúztatták a Tatabányát, az elődöntőben pedig kétgólos pécsi vereség után a visszavágón 26:16-ra lemosták a baranyaiakat. A döntőben a bajnok Veszprém következett, és bár az első meccsen az Építők győzött 25:22-re, két nap múlva Győrben csodát látott a közönség: az ETO elgázolta a Veszprémet (30:20). A döntő két mérkőzésén Iváncsik Mihály 22 gólt szerzett! 1986 őszén az ETO már a KEK-ben is bemutatkozott, ahol az izraeli Hapoel Ramat Gan magabiztos kiütése után a negyeddöntőben az NSZK-beli MTSV Schwabing idegenben lőtt góllal múlta felül Kádárékat.
1987-ben aztán valóra vált az álom, az ETO lett a bajnok! Magabiztosan, 6 pontos előnnyel végzett első helyen a csapat. Kádár Zoltán 167, Iváncsik Mihály 126 gólt szerzett. Három fordulóval a befejezés előtt Győrben a nagy rivális VÁÉV-Bramac 28:20 arányú legyőzésével biztosította be aranyérmét az együttes. Az első aranyérem a Balogh Imre, Cseri Péter, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Fenyő Kálmán, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Szekér Attila, Tóth László, Vesztergom Zoltán alkotta keret nevéhez fűződik. 1987 nyár végén, ősz elején került sor az MNK mérkőzésekre. Győr a triplázásra készült! Az ETO kétszer verte meg az Elektromost, így a négy között a Honvéddal meccselt. A 12 gólos győri győzelem (33:21) után nem sok izgalom maradt a budapesti visszavágóra (21:26). A döntőben ismét a VÁÉV-Bramac volt az ellenfél. Veszprémben ugyan egy góllal nyertek a hazaiak, azonban itthon nem hibázott az ETO (19:20, 21:14). Sorrendben harmadszor nyerték meg a kupát Szaló Tibor tanítványai. 1987 novemberében a spanyol Atletico Madrid ellen lépett pályára az ETO a KEK legjobb 8 csapata közé jutásért. A magabiztos győri győzelem után mindenki biztosra vette a továbbjutást, azonban a visszavágón nem várt arányú vereséget szenvedett a sérült Iváncsikkal és Csicsayval kiálló csapat és búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől (24:15, 13:24).
 
Magyar bajnokaink:
1987: Balogh Imre, Cseri Péter, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Fenyő Kálmán, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Szekér Attila, Tóth László, Vesztergom Zoltán. Edző: Szaló Tibor
1988-1989: Balogh Imre, Cseri Péter, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Fenyő Kálmán, Felföldi Gábor, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán,  Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László,  Rádli Ferenc, Tóth László, Vesztergom Zoltán. Edző: Szaló Tibor
1989-1990:

Magyar Kupa (MNK) győzteseink:
1973: Balogh Imre, Böröczki Gyula, Cséka Lajos, Gyömörei György, Horváth József, Horváth Lajos, Kristofori András, Pálmai József, Pelikán László, Samodai László, Szórádi György, Visi Károly. Edző: Joósz Attila
1985: Balogh Imre, Cseh Béla, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Oross Tibor, Polgár László, Tóth László, Vesztergom Zoltán, Vura József. Edző: Joósz Attila
1986: Balogh Imre, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Tóth László, Vesztergom Zoltán. Edző: Szaló Tibor
1987: Balogh Imre, Csicsay Ottó, Cseri Péter, Deáki István, Domonkos Attila, Fenyő Kálmán, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Szekér Attila, Tóth László, Vesztergom Zoltán. Edző: Szaló Tibor

Nemzetközi kupa győzteseink:
1986, IHF-kupa:
Balogh Imre, Cseh Béla, Csicsay Ottó, Deáki István, Domonkos Attila, Horváth Zsolt, Iváncsik Mihály, Kádár Zoltán, Menyhért Tamás, Oross Tibor, Polgár László, Tóth László, Vesztergom Zoltán. Edző: Szaló Tibor

Olimpiai helyezettjeink:
1972, München: 8. hely
Horváth József
1988, Szöul: 4. hely
Csicsay Ottó
Iváncsik Mihály
Oross Tibor
1992, Barcelona: 7. hely
Csicsay Ottó
Iváncsik Mihály

Világbajnoki helyezettjeink:
1986, Svájc: ezüstérem
Iváncsik Mihály
Oross Tibor
1990, Csehszlovákia: 6. hely
Iváncsik Mihály

Európa-bajnoki helyezettjeink: –

Összeállította: Kiszeli Lajos