2025.05.09. Közgyűlés

A Közgyűlést szerény részvétel mellett az Audi Aréna VIP termében tartottuk, ahol a kötelező szabályok (levezető elnök, jegyzőkönyv-vezető és hitelesítők megválasztása) után az elnöki beszámoló következett.

Menyhárt Ferenc elmondta, hogy az egyszerűség és a folyamatos munka miatt a 2023. évi közgyűlésen az Elnökség 3 évre kapott mandátumot, amely 2026. június 30-án jár le. 
Az előző évihez képest a tagság száma 288-ról 731 főre emelkedett, szurkolói bérletet pedig 606 tag igényelt. Ez azt jelenti, hogy a hat szurkolói szektorban mindössze 66 szabad hely maradt az új tagok, új bérletesek számára. 
Az SZJA 1 %-ának felajánlásából 973.485,- Forint folyt be a költségvetésbe, ez az összeg az Egyesület működései óta a második legmagasabb.
Az Egyesület 2023-ban és 2024-ben is sikeresen pályázott az Önkormányzat Civil Szervezetek részére kiírt pályázatán, ezekből egy Brest, illetve egy Vipers elleni utazást tudtunk támogatni.
Menyhárt Ferenc kérte a tagságot, hogy az utazásokra felelősségteljesen jelentkezzenek, mert a lemondások több esetben is jelentős és felesleges kiadásokat okoztak.

Gulyás Gábor beszámolójában tájékoztatta a Közgyűlést, hogy 2024-ben is minden belföldi és külföldi mérkőzésre szerveztünk utazásokat, belföldön 4.500, külföldön több mint 21.000 kilométert utaztunk, szerencsére balesetmentesen. A Győri ETO KC minden túrára egy, de az FTC, a DVSC, az MK, illetve a BL Final4-okra 2 autóbuszt biztosított. 

Kiss Eszter, a Felügyelő Bizottság elnöke elmondta, hogy a az Egyesület a törvényi előírásoknak megfelelően működik, a gazdálkodása feszes és minden részletre kiterjed. 2024-ben egy esetben történt az Egyesület vezetésével kapcsolatos bejelentés, amit kivizsgáltak és szabálysértést nem állapítottak meg, de felhívták a figyelmet a pontosabb tájékoztatásra és az odafigyelésre. 

A beszámolók után az Elnökség és a Felügyelő Bizottság személyi kérdései következtek. Bolla Róbert jelezte, hogy a továbbiakban nem kíván semmiféle pozíciót betölteni, és fenntartja az április elnökségi ülésen tett javaslatát. A Közgyűlés Mészáros Dezsőt egyhangú szavazással beválasztotta a Felügyelő Bizottságba.