2019.09.12.
Kivonat a 2019. szeptember 12-én megtartott elnökségi ülésről
1. napirendi pont: Szurkolói bérletek a 2019/2020-as bajnoki évre
Gellért Tamás és Menyhárt Ferenc tájékoztatta az elnökséget, hogy a szurkolói szektorokba eddig 651 db bérletigénylés történt, melyek alapján a bérletek kifizetésre és legyártásra is kerültek. a tagok között néhányan még nem fizették ki a bérlet árát, és vannak páran, akik kifizették a bérletüket, de még nem vették át. Ezek mellett a tagdíj bevételünk 3,5 millió Ft, ami nagyon jelentős az egyesület történetében.
2. napirendi pont: Szurkolói Egyesület tagjainak szervezett utazása a 2019/20-as szezonban
Gulyás Gábor tájékoztatta az elnökséget, hogy a szezon folyamán az eddigiekhez hasonlóan is megszervezi a külföldi utazásokat, és az időpontok nyilvánosságra kerülése mellett, kialakult a selejtező torna eredménye is, mely alapján Csehországból a DHK Baník Most jutott fel a főtáblára és került be a csoportunkba.
A tények ismerete alapján Göteborg mellé Partille-be, a szlovén Ljubljanába, illetve a csehekhez kell megszervezni az utazást.
Ljubljana a legegyszerűbb, hiszen a mérkőzés napján reggel történő utazást követően a város meglátogatása után a mérkőzést követően indulunk haza, és az utazás ára 8.000,- Ft/fő, valamint igény szerint biztosítás köthető az utazáshoz.
A svédországi utazás a mérkőzés kezdési időpontja alapján került véglegesítésre, azaz péntek hajnali indulást követően Németországból kompozunk át a svédekhez (itt letöltjük a kötelező 9 órás pihenőt), majd irány Göteborg, városnézés, meccs, és hazafelé a komp. A kompon újra letöltjük a pihenőidőt, majd kiszállás után irány haza. Szállás a költségek miatt nem került betervezésre, mert alaposan emelné az utazás költségét. A komp ára kizárólag euróban kerülhet kifizetésre, ezért azt euróban is kell beszednünk. A számított árak alapján 25.000,- Ft az utazás költsége, míg a kompra 60 eurót kell fizetni. Az Egyesület elnöke, Gellért Tamás kérdezte az Elnökséget, hogy támogassuk-e az utazást, végül 10.000,- Ft/fő támogatás került megszavazásra az elnökség részéről azon részére, akik egyesületi tagok és velünk utaznak.
A harmadik utazás tervezéséhez meg kellett várni az ellenfél csapatán kívül a mérkőzés kezdési időpontját is, ezek alapján a következő tervezte Gulyás Gábor. Mivel sokan szeretnék megnézni Prágát, és ezt figyelembe szerette volna venni, így az utazást két naposra tervezte, reggeli indulás mellett egy hosszabb prágai városnézés is belefér, majd este érkezés a szállásra. Pihenést követően a rendező város megtekintése délelőtt, majd a meccs utána hazautazás. Tervezett ár: 20.000,- Ft/fő. Az egyesületi tagok 5.000,- Forint kedvezményt kapnak.
Menyhárt Ferenc jelezte, hogy a cseh utazás napja Magyarországon a választás napja, ezért azok a szurkolók, akik élni szeretnének a szavazati jogukkal, számukra van-e mód egynapos (non-stop) utazás megszervezésére is. Gulyás Gábor válaszában elmondta, hogy igény (és megfelelő létszám) esetén igen, annak az útiköltsége 12.000,- Ft/fő.