2013.01.11.

Kivonat a 2013. január 11-i elnökségi ülésről

1. napirendi pont: Előzetes egyeztetés a márciusi FTC – Győri AUDI ETO bajnoki idegenbeli mérkőzés utazásával, és biztosításával kapcsolatban
A 2013 március elején megrendezésre kerülő mérkőzéssel kapcsolatban az elnökség felkérte Gellért Tamás elnököt, hogy előzetesen egyeztessen Kelecsényi Ernővel, a klub elnökével a mérkőzés biztonságának előkészületeiről.
Számunkra alapvető fontosságú, hogy egyrészt a mérkőzés kiemelt kategóriájú biztosítást kapjon, azaz legyen rendőri védelem, másrészt pedig, hasonló bánásmódot kapjanak a győri szurkolók, mint az FTC szurkolók Győrben, azaz lehessen bevinni zászlókat, dobokat, valamint megafont is.
A győri mérkőzésen az FTC szurkolókat a saját biztonsági cégük biztosította, ezért szeretnénk elérni, hogy a Népligetbe mi is a saját biztonsági cégünk biztosítása mellett lehessünk.

2. napirendi pont: ETO szurkolók magatartása a Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzésen
Gulyás Gábor tájékoztatta az elnökséget az alábbiakról: Fehérváron a pénztárosok, és a biztonsági cégek leváltása után eléggé érdekes helyzet alakult ki a jegyvásárlással kapcsolatban. Ezt a szurkolóink zokon vették, hiszen hiába szedte össze előre mindenkitől a belépőjegy ellenértékét, beállították a sorba, és elég lassan, körülményesen kapta meg a jegyeket. Ez idő alatt a szurkolók a csarnok hátsó, menekülő létráján türelmetlenül várták, hogy bejuthassanak, ami várakozások után, de motozás, és egyéb konfliktus nélkül megtörtént.
A mérkőzés után mielőtt a szurkolóink egy része a főbejáraton keresztül távozott volna, lekapcsolták a villanyt a csarnokban, az egyik ETO szurkoló elesett, és ezt jelezte is az ETO orvosának, Balogh Péternek, aki a helyszínen ellátta a sérültet, ellátta a szájsérülést, vélhető fogsérülést látott. Több szurkoló maradt ott, de végül 3 kivétellel mindenki időben visszaért a buszhoz. A sérült szurkolóval együtt kiérkezők közül ketten maradtak mellette, azaz rájuk kellett várni. A sérült szurkolót a győri kórházban ellátták, letörött a foga, eltörött a keze, a szájsérülését ellátták, és bent fogták.
Gulyás Gabi még a helyszínen jelezte a megsérült szurkolónak, hogy a Kiskunhalas elleni idegenbeli úttól a helyszínen eltiltja a viselkedése miatt, melyet az elnökség egyhangúlag támogatott.
Ez az eset is jelzi, hogy határozottabban kell fellépni a szurkolók magatartásával kapcsolatban, hiszen ősszel is volt olyan út, ahol egyesek nem megfelelően viselkedtek, és nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, mint korábban az FTC-tábor, akiket szondáztatás után engedtek csak be a mérkőzésre, ezért a többi szurkolóra való tekintettel az elnökség egyhangúlag úgy döntött:
Azokat a szurkolókat, akik nem tudnak ETO szurkolókhoz méltóan viselkedni, és viselkedésükkel, vagy túlzott alkoholfogyasztással más szurkoló terhére van, azokat 2013. június 30-ig mindennemű, azaz belföldi és külföldi idegenbeli utazástól eltilt.

3. napirendi pont: Szurkolói Bajnokok Ligája középdöntőjére szóló bérletek értékesítésének folytatása
A 2012-13 évi Bajnokok Ligája középdöntő sorozatra vásárolható szurkolói bérletek határideje az ETO KC-val történt egyeztetés után megváltozott: utalásos fizetésnél a pénz bankszámlára beérkezésének határideje: 2013. január 23. szerda, míg készpénzzel történő fizetés esetén február 25. az Érd elleni bajnoki mérkőzés után. A vásárlás konkrét időpontjairól a mérkőzések előtt a honlapon tájékoztatunk mindenkit. Határidőig annak a 300 szurkolónak van lehetősége Bajnokok Ligája bérletet váltani, akik rendelkeznek szurkolói bajnoki bérlettel. Az, hogy az őszi Bajnokok Ligája sorozatban rendelkezett-e bérlettel, vagy nem, az a mostani értékesítésnél nem feltétel.

4. napirendi pont: 2013. évi Szurkolói Bál megszervezése
A Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete az elmúlt évek sikeres szervezése után újra bált rendez. Az időpont: 2013. január 26. szombat 19 óra
Helyszín a szokásos: Nagybajcs, Öreg Duna vendéglő.
Részvételi díj: 3.500,- Forint, mely tartalmazza a vacsorát, a zenét és a jó hangulatot.
Tavalyi alkalomhoz hasonlóan, ezúttal is lesz meglepetésvendég!
Kérjük, hogy a bálra lehetőleg mindenki vigyen magával valamilyen tombolatárgyat. Azoktól a szurkolóktól is várunk tombolát, akik nem kívánnak részt venni a bálon.
A tombola fődíja: ingyenes utazási lehetőség a Randers HK – Győri Audi ETO KC Bajnokok Ligája mérkőzésre.
A tombola fődíja átruházható, de pénzért el nem adható.
Gellért Tamás és Gulyás Gábor egyeztet még az ETO KC elnökével, hogy az ETO játékosai által dedikált tárgyakat a tombolára felajánlana-e az ETO, mert az tovább szélesítené a nyeremények skáláját, és többen vennének tombolát.