2019.11.10.

Kivonat a 2019. november 10-én megtartott elnökségi ülésről

1. napirendi pont: Szurkolói bérletek elszámolása a 2019/2020-as bajnoki évre
Gellért Tamás és Menyhárt Ferenc tájékoztatta az elnökséget, hogy a szurkolói szektorokba eddig 654 db bérletigénylés történt, melyek alapján a bérletek kifizetésre és legyártásra is kerültek. a bérletek ára a kasszánkba befolyt, a bérletek közül azonban még van néhány, amelyet a tulajdonosa még nem vett át. A szurkolói bérletekkel kapcsolatos tájékoztatás mellett az elnökséget tájékoztatta Gellért Tamás, hogy a tagdíj bevételünk rekordot ért el, meghaladta a 3,9 millió Ft-ot.
2. napirendi pont: NAV 1%
Menyhárt Ferenc tájékoztatta az elnökséget, hogy a szurkolótársak, ismerősök által a 2018. évi jövedelem után felajánlott személyi jövedelemadó 1%-a 2019. szeptember 26-án számlánkra megérkezett. Összege 657.739,- Ft, ami az Egyesület történetében a negyedik legmagasabb, és sorozatban a hetedik év, amikor ennek összege meghaladja a fél millió Ft-ot. Az elnökség ezúton fejezi ki köszönetét Mindenkinek, aki élt a felajánlás lehetőségével.
3. napirendi pont: Szurkolói bál
A tervek szerint a szokott helyen, Hajzók Gyulánál kerül megrendezésre a szurkolói bál, mely az elmúlt években egyre nagyobb sikerrel zajlott le, a tervezett időpont 2020. január 11. A belépőjegy ára 5.000,- Ft/fő. Az időpont kiválasztásánál szükséges volt számításba venni a Győri AUDI ETO KC mérkőzéseinek időpontjait, valamint Hajzók Gyula Nagybajcsi Öreg-Duna vendéglőjének foglaltságát is.
A bálra szóló belépők árusítását Gulyás Gábor fogja végezni, de mindenki leszögezte, hogy nem a nyereség a lényeg, hanem a kikapcsolódás, és a szórakozás.
Döntés született arról, hogy az elnökség hivatalosan meghívja dr. Bartha Csaba Elnök Urat, és rajta keresztül az egész csapatot, és kérjük, hogy jelezzenek vissza, hogy hány játékosra, hány vendégre számíthatunk! A játékosok és a klub vezetősége természetesen a mi vendégünk, költségeiket mi rendezzük.
4. napirendi pont: Szurkolói Egyesület külföldi Bajnokok Ligája mérkőzésekre történő utazásainak elszámolása
Gulyás Gábor tájékoztatta az elnökséget, hogy az őszi szezon folyamán az eddigiekhez hasonlóan is megszervezte a külföldi utazásokat.
A jelentkezők száma alapján a korábban tervezettekhez képest módosultak az elnökség, támogatásra szánt anyagi lehetősége, de a korábbi döntésünk mellett kitartva, de a tervezetthez képest nagyobb összegű kiadást jelentettek az utazások.
Az első utazás a cseh Chomutov városába történő utazás volt, ahol az elnökség 5.000,- Ft/fő támogatást szavazott meg. Az utazásra a tervezetthez képest sokkal többen jelentkeztek, így 2 nagybusznyi és 2 kisbusznyi szurkoló vágott neki az utazásnak, az Egyesület számára ez így mintegy 600.000,- Ft-os támogatást jelentett.
Második utazásunk Ljubljanába volt, ahol elnökségi döntés alapján támogatásról nem volt, a teli buszok miatt ez az utazás a várakozásunknak megfelelően „nullszaldó” körül alakult.
Harmadik utazásra, mely a svédországi Partille városába került megszervezésre, 10.000,- Ft/fő támogatással. Az utazásokra 77 fő jelentkezett, és a korábbi telefonos egyeztetés alapján, annak ellenére, hogy nem jött össze a várt 42-43 fő/busz, az utazást megszerveztük, még magasabb összegű támogatás került kifizetésre.
5. napirendi pont: Szurkolói Egyesület külföldi Bajnokok Ligája mérkőzésekre történő utazásainak tervezése 2020 tavaszára
Gulyás Gábor tájékoztatta az elnökséget, hogy az őszi szezon eredményei alapján kialakult a tavaszi menetrend.
A Győri AUDI ETO KC tájékoztatása szerint azonban a tervezett menetrendben változás történt, így az első és a negyedik mérkőzés helyszínét megcserélte a két klub, így előbb a Brest Bretagne csapata látogat Győrbe, majd a későbbi fordulóban utazunk mi.
A sorsolás alapján február első hétvégéjén utazunk Romániába, a tervezett utazás non-stop (szállodai alvás nélkül), az időpontra várva az elnökség támogatásban nem gondolkodik, a részvételi díj várhatóan 17-20.000,- Ft/fő lesz.
A február 21-23-i hétvége lesz a franciaországi utazás, mely a tervezett forma szerint 4 napos, és 3 szállodai éjszakát is tartalmaz, ennek árát a szállás költségek alaposan meghatározzák, a 2 évvel ezelőtti útiköltség 40.000,- Ft/fő volt, nagyságrendileg az utazás költsége (szállás költség nélkül) e körül várható.
Rá egy hétre utazunk Montenegróba – várhatóan budvai szállással –, de ez az utazás is a szállás áraktól alaposan függ, tavalyi utazáskori árunk 20.000,- Ft/fő+szállás költség volt, meglátjuk tartható lesz-e.