2018.07.12.
Kivonat a 2018. július 12-én megtartott elnökségi ülésről
1. napirendi pont: Szurkolói szektorral kapcsolatos változások
Győri Zoltán megkereste az elnökséget, hogy a 2018-19-es szezontól újra szeretné átvenni a szurkolásban a vezérszurkolói szerepet, és a szurkolás javítása érdekében lehetőséget kér néhány változtatásra. Az elnökség a megbeszélés végére a következő szabályozást fogadta el: Az Ő és néhány társa fejében megszületett egy gondolat, át kell alakítani a szurkolói szektorokat, hogy legyen egy igazán kemény mag. Alapból az „IB szektor” megerősítése a cél. Ide olyan szurkolók elhelyezését tervezik, akik minden mérkőzésen – a bemelegítéstől a meccs végéig – teljes erővel szurkolnak, bíztatják a csapatot. Ebbe a szektorba nem igazán férnének be azok, akik csendben nézegetnek, vagy esetleg egymással trécselnek egész meccsen, de olyanok sem, akik csak a mobiltelefonjuknak élnek, vagy éppen jóízűen falatoznak. A felső két szurkolói szektorból minimális létszámú tag szeretne lejönni ebbe a szektorba, de az alsó három (HB, HJ és IJ) szektorból többen is csatlakoznának a leghangosabbakhoz.
Gellért Tamás tájékoztatása szerint sajnos újabb szektort nem kapunk, így a meglévő helyeken kell megoldani a tábor átszervezését. Emiatt jelenleg nem tudjuk az új bérletet igénylőket kielégíteni, de a változás utáni időszakban – még a szezon kezdete előtt – a rendelkezésre álló helyekre számukra is tudunk bérletet biztosítani.
Várhatóan július végén már megkezdhetjük a szurkolói tagsági díjak és a bérletek árának gyűjtését. Addig kérünk minden szurkolói szektorban lévőt, döntse el, hogy a következő szezonban melyik szektorból szeretné megtekinteni a mérkőzéseket.
2. napirendi pont: Szurkolói belépési szabályok, bérletvásárlási előírások a 2018-19-es szezonban
A Győri ETO KC tájékoztatása alapján a 2018-2019-es bajnoki szezonra érvényes szurkolói bérlet ára 16.000,- Forint, (amely megegyezik az előző, 2017-18-as szezonra megállapított árakkal), amellyel a szezon hazai bajnoki és Bajnokok Ligája mérkőzései (kivéve a BL-negyeddöntő) tekinthetők meg. Az előző szezonokhoz hasonlóan szurkolói bérlethez csak azok juthatnak, akik a Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesületének tagjai.
A szurkolói egyesületi tagsági ára nem változott, annak, aki a szezon kezdetén egy összegben befizeti, 5.000,- Forint. 12 éves korig (aki a 2018-2019-es szezonban tölti be 12. életévét) a tagsági ingyenes, a diákoknak (23 éves korig nappali tagozaton tanuló felsőoktatási hallgatókkal bezárólag) pedig 1.000,- Forint.
Az elmúlt időszakban nagyon sok változás történt a törvény által előírt adataitokban (lakcím, elérhetőségek). A nyilvántartásunkat frissíteni szükséges, emiatt csak azoknak a tagsági hosszabbítását tudjuk elfogadni, akik a regisztrációs táblázat-ot értelemszerűen és hiánytalanul kitöltik és visszaküldik.
A Győri ETO KC vezetősége a 2018-2019-es bajnoki szezonban csak azoknak tud külföldön kedvezményes belépőt biztosítani, akik tagjai a szurkolói egyesületnek és szurkolói, „arany”, vagy „zöld” bérlettel rendelkeznek.
Az elnökség továbbá kér mindenkit, aki a 2017-2018-as bajnoki szezonban szurkolói bérlettel rendelkezett, legkésőbb 2018. július 31-ig jelezzen vissza, hogy meg kívánja-e újítani tagságát és megvásárolja-e a bérletét. Az határidő utáni visszajelzéseket nem tudjuk figyelembe venni, azokat a helyeket, ahova nem érkezett visszajelzés, kiosztjuk másnak, a későn visszajelzőknek csak az esetlegesen megmaradt helyekre tudunk bérletet biztosítani! A nemleges válaszokat is szükségünk van. Az esetleges helycseréket csak úgy tudjuk elfogadni, ha mindkét fél nyilatkozik a szándékáról.
Az elnökség arra kéri Gellért Tamást, az egyesület elnökét, hogy a fenti szabállyal együtt hirdesse meg a belépési lehetőségeket és a bérletvásárlás módját.