Izgalmas, fordulatos mérkőzésen döntetlent játszott hazai pályán az Audi ETO KC a román Valceával a BL-elődöntőjének első mérkőzésén.
Audi-ETO–Valcea 25–25 (14–15)
Győr, Bajnokok Ligája-elődöntő, 1. mérkőzés, 2500 néző. V.: Lazaar, Reveret (franciák).
Audi-ETO: PÁLINGER – Mraviková 3, Hornyák 1, Kovacsics 2, SPIRIDON 5, Bradeanu 4/1, Vérten 1.
Cs.: Amorim 6, Görbicz 3/2.
Edző: Konkoly Csaba.
Valcea: UNGUREANU – NECHITA 4, Luca 1, Neagu 3/1, Manea 3, Bese, PUSCASU 5. Cs.: Fiera 1, Vizitiu 2, Lecusanu, Stanca 4, Pidpalova, Han-
Gatzel 2/1.
Edző: Radu Voina.
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/5. Kiállítások: 10, ill. 10 perc.
Nagyszerű hangulatban kissé idegesen kezdtek a győriek, akik első góljukat a 4. percben szerezték: Bradeanu lövésével egyenlített a hazai csapat. Óriási volt az iram, az első percek egy-egy találata után a hatodik elején már hét esett, négyet az Audi-ETO, hármat a Valcea szerzett.
A folytatásban fej fej mellett haladtak a csapatok, a győrieknek többször is sikerült elhúzniuk két, sőt, három góllal is (10–7), de a románok rendre egyenlítettek. Konkoly Csaba időkéréssel próbálta nyugtatni tanítványait, ami nem igazán jött össze, mert maradt a hektikus küzdelem. Az első játékrész hajrájában egygólos hazai vezetésnél Amorim két percet, a román csapat büntetőt kapott. Ezt a vendégek értékesítették is, de a hátralévő tizenöt másodpercet igencsak elrontották a zöld-fehérek, egy eladott labda után Manea volt eredményes, így román vezetéssel fordultak a csapatok.
A második játékrészt a lehető legrosszabbul kezdte a hazai alakulat: öt percig nem dobott gólt, ezzel szemben Puscasu kétszer is eredményes volt (14–17). Pálinger bravúrjainak is köszönhető volt, hogy nem lett nagyobb a különbség, igaz, a másik oldalon Ungureanut is többször volt alkalmuk éltetni a vendégszurkolóknak.
Miután megtört a győri gólcsend, felpörgött az Audi-ETO, egy 6–0-ás szakasszal megnyugtató előnyhöz jutott (45. perc: 20–17), ám ezúttal sem sikerült ezzel élni, mert pillanatok alatt fordított a Valcea (54. perc: 21–23). Innen már nem volt más célja a győrieknek, mint az, hogy legalább minimális különbségű győzelmet arassanak, a végén azonban a döntetlennel kellett megelégedniük.
Ennek ellenére a párharc nem lefutott: vasárnap bravúrral kiharcolhatja a döntőbe jutást az Audi-ETO.
Hatgólos Viborg-előny. A másik ágon: Viborg (dán)–Larvik (norvég) 27–21 (13–13). A visszavágót szombaton rendezik.
Konkoly Csaba: – Az első félidőben szélről és lerohanásokból elkerülhető gólokat kaptunk. Hiába volt többször is nálunk a két- vagy háromgólos előny, ebből nem tudtunk tovább építkezni, idegessé váltunk, s a Valcea könnyű gólokkal egyenlített. A végén pedig nekünk kellett futni az eredmény után. Úgy érzem, ennek ellenére nincs vége a párharcnak, a csapat képes arra, hogy idegenben is kiharcolja a továbbjutást.
Görbicz Anita: – Csalódott vagyok az eredmény miatt. Küzdöttünk, harcoltunk, de most csak ennyire futotta. Egy hetünk van kielemezni a hibáinkat. Kint még agresszívebben kell védekeznünk, s a ziccereket – melyek egyébként most is megvoltak – sokkal pontosabban kell kihasználnunk.
Vanyus Attila, az Audi-ETO elnöke: – Nem lefutott még a párharc, emlékezzen mindenki a KEK-döntőre, amit egy idegenben elért döntetlen után veszítettünk el idehaza, vagy a tavalyi BL-döntőre, ahol előnyből nem tudtunk nyerni. Most miért ne fordulhatna a kocka, s a kedvezőtlen helyzetből miért ne mi jönnénk ki a végén jobban?
-Szabó Gábor-
A meccs online közvetítése:
60. perc: Amorim kilenc másodperccel a vége előtt egynlít! 25-25
59. perc: Kovacsics balszélsőből eredményes! 24-25.
58. perc: Vizitiu találatával újra két góllal megy a Valcea. 23-25. Stancát állítják ki.
57. perc: Kovacsics harcol ki egy hetest a balszélső helyén. Görbicz belövi a büntetőt. 23-24.
56. perc: Stanca szerez gólt. 22-24.
55. perc: Amorim lő távolról a bal felőbe. 22-23.
|
|
54. perc: Han ejti át Pálinger fölött a labdát a bal szélről. 21-23. Konkoly Csaba időt kér.
52. perc: Fiera találatával visszaveszi a vezetést a Valcea. 21-22.
50. perc: Görbicz pihen, Kovacsics irányít. Eladjuk a labdát támadásban. Han hetesből egyenlít. 21-21.
48. perc: Nechita húzza vissza a lövést a jobb szélről a rövidre. 21-20.
47. perc: Vizitiu majd Spiridon lő gólt. 21-19.
46. perc: Tizenkét perc után újra gólt szerez a Valcea. Neagu eredményes. 20-18.
45. perc: Pálinger véd, és indítja Vértent. Gól! 20-17.
43. perc: Emberelőnyben az ETO. Bese kapott két percet. Spiridon góljával kettő a hazai előny. 19-17.
42. perc: Két elhibázott ETO-ziccer után a Valcea lőhet hetest. Pálinger véd!
39. perc: Bradeanu harcol ki egy gólt. Újra vezet az ETO! 18-17.
38. perc: Lemásoljuk az előző gólunkat. Görbicz gólpasszt ad Spiridonnak. 17-17.
37. perc: Görbicz trükkös passzal hozza ziccerbe Spiridont. Szép gól beállóból. 16-17.
36. perc: Bradeanu csökkenti az ETO hátrányát. 15-17.
34. perc: Ismét Puscasu szerez gólt. 14-17.
33. perc: Sok a hiba, a pontatlanság mindkét oldalon a félidő elején. Az első gól a román csapaté. Puscasu eredményes. 14-16.
30. perc: Amorim rántja le Maneát. Hetes és kiállítás. Neagu büntetőből egyenlít. 14-14. Manea egy indítá után a félidó utolsó másodpercében szerez gólt. 14-15. Vége az első játékrésznek.
29. perc: Stanca beállóbó lő gólt. 14-13.
27. perc: A Valcea edzője Radu Voina kér időt. Görbicz lép ki a falból és szerez labdát. Végigviszi és szép gólt lő! 14-12.
26. perc: Emberelőnyben az ETO. Görbicz belövi a hetest. 13-12.
25. perc: Luca egyenlít. 12-12.
24. perc: Amorim és Spiridon gyors passzai után előbbi játékos megy át a szétnyílt védőfalon. Gól! 12-10. Maneáról most is lemaradunk. A beálló könnyen kerül ziccerbe. 12-11.
22. perc: Amorim lő távolról, takarásból. Gól! 11-10.
21. perc: Hornyákot kiállítják. Emberelőnyben támad a Valcea. Nechita kihasználja a létszámfölényt. 10-10.
20. perc: Puscasu ejti át Pálingert a bal szélről. 10-9. Konkoly Csaba kér időt.
19. perc: Gyorsan jár a labda az ETO támadásánál. Mavikova zárja góllal az akciót. Stanca is szép gólt szerez a túloldalon. 10-8.
18. perc: Stanca góljára Spiridontól jön a válasz. 9-7.
16. perc: Lecusanu hetesét védi Pálinger!
16. perc: Öt-egyet védekezik a Valcea. Görbicz is a pályán az ETO-ban, és máris ad egy gólpasszt Hornyáknak. 7-6. Amorim is eredményes. 8-6.
14. perc: Neagu kilencről lövi el a sánc mellett a labdát. 6-6.
13. perc: Lemaradunk a Valcea beállójáról. Manea ezt kihasználja. 6-5.
12. perc: Amorimot nem tudják megállítani. A jobbátlövő helyéről bombáz a kapuba. 6-4.
9. perc: Pálinger védi Nechita ziccerét. A következő akciónál azonba a román szélső már betalál. 5-4.
8. perc: Hornyák passzából Mravikova eredményes a jobb szélről. 5-3.
7. perc: Hornyák harcol ki egy hetest. Bradeanu lövését védi Ungureanu.
6. perc: Nechita, Kovacsics majd Mravikova is gólt lő. 4-3.
5. perc: Bradeanu büntetőből egyenlít. 2-2.
4. perc: Pálinger véd, indulunk. Bradeanu kilencről a bal felsőbe vágja a labdát. 1-1. Másodpercekkel később Puscasu is betalál. 1-2.
1. perc: A Magvassy Sporcsarnokban nem maradt üresen egyeltel ülő, -és állóhely sem az elődöntő kezdetére. A Valcea szurkolói is elfoglalnak egy egész szektort. A két tábor hangpárbaját azonban a hazaiak nyerik. Az ETO kezdi a meccset. A kapuban Pálinger. Előtte Mravikova, Hornyák, Spiridon, Kovacsics, Bradeanu és Vérten a pályán. A Valcea vezet Puscasu góljával. 0-1.
Audi ETO KC
1 Oguntoye Viktória
16 Pálinger Katalin
4 Deáki Dóra
6 Vérten Orsolya
7 Mravikova Katarina
9 Szölösi Patrícia
13 Görbicz Anita
14 Kovacsics Anikó
15 Bradeanu Aurelia
18 Amorim Eduarda
22 Orbán Adrien
27 Mayer Szabina
31 Hornyák Ágnes
80 Spiridon Simona
Vezetőedző: Konkoly Csaba
Oltchim Valcea
1 Smededescu Mihaela Andrea
4 Pidpalova Anastasia
5 Puscasu Julia
7 Nechita Adriana
8 Neagu Cristina
9 Stanca Ionela
10 Han Roxana
14 Luca Steluta
18 Fiera Adina Laura
19 Bese Valeria
22 Manea Oana
30 Ungureanu Paula Claudia
88 Vizitiu Patricia
99 Lecusanu Narcisa
Vezetőedő: Radu Voina
– nr-
Korábban:
A BL első csoportkörében már megmérkőzött egymással az Audi-ETO és a román Oltchim Valcea. Akkor mindkét gárda továbbjutott a négyesből, ám az elődöntőnek csak egy győztese lehet. A csoportküzdelem során Romániában és Győrben is 26–22-es hazai siker született. Ha most is hasonlóan alakulnának a dolgok, akkor hétméteresekkel dőlne el a fináléba jutás.
Két egyforma képességű csapatról van szó, így izgalmas két mérkőzés várható. Konkoly Csaba, a győriek vezetőedzője egyelőre nem is számolgat:
„Nincs értelme, mert lehet, hogy a kevés gól előny is elég lesz, de az is elképzelhető, hogy a nagyobb arányú győzelem ellenére sem sikerül továbbjutni. A vasárnapi mérkőzés egyértelműen csak egy állomás, itt még nem dől el semmi, az határoz majd a sorsunkról, hogy kint milyen lesz a tartásunk. Jól ismeri egymást a két csapat, bár a mi dolgunkat megnehezíti egy kicsit, hogy sok a variációs lehetősége a Valceának, nem tudni, kik kerülnek be a keretbe, így nem hat-hét, hanem akár tíz-tizenkét játékosból kell készülni.”
A győriek a Békéscsaba elleni magyar bajnoki elődöntő első mérkőzését sikerrel vették, s a győriek edzője szerint ez mindenképpen bizakodásra ad okot.
„Hasonló stílust képviselnek a csabaiak, mint amilyet a Valcea, de még nagyobb iramban, még jobban játszva kell megoldani a megbeszélt taktikát. A keretben szerdához képest nem tervezek változást, azaz Görbicz Anita is ott lesz, akinek a lába jól bírta a hétközi találkozót, azóta is panaszmentes” – fogalmazott Konkoly Csaba.
A találkozóra minden jegy elkelt, így a pénztárak nem is nyitnak ki.
http://www.kisalfold.hu/sport/bajnokok_ligaja-elodonto_audi_eto-valcea_25-25/2151494/

