Görbicz Anita hadra fogható, és már a pályán segítheti társait a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a román Oltchim Valcea ellen.
A győri irányító hosszú kihagyás után szerdán már játszott a Békéscsaba elleni bajnoki elődöntőben, hétszer volt eredményes, ám ebből “csak” két gól született akcióból.
„Szerdán közel 40 percet voltam a pályán. Az elején meglátszott a kihagyás, de aztán belelendültem, és nagyon jól éreztem magam, élveztem a játékot. A Valcea is azért hajt, hogy ott legyen a döntőben, de ezt nem hagyjuk! A románoknak előny, hogy a visszavágó lesz náluk, ám bízom benne, hogy már az első meccsen olyan különbséggel nyerünk, ami tekintélyt parancsol” – mondta az MTI-nek csütörtökön Görbicz.
A két csapat már a csoportkörben is találkozott egymással, mindkétszer a hazai alakulat nyert 26-22-re. A győriek kiváló játékosa tavaly sérülése miatt nem lehetett ott a döntőben, amelyet végül a Viborg nyert meg. A Kovacsicz Mónikával felálló dán gárda most a norvég Larvik ellen próbál meg ismét bekerülni a fináléba.
A női BL elődöntőjének programja
Győri Audi ETO KC – Oltchim Valcea (román)
1. mérkőzés: Győr, vasárnap 17:15 ó
Visszavágó: Ramnicu Valcea, április 18., 16:15 ó
Viborg (dán)-Larvik (norvég)
1. mérkőzés: Viborg, szombat 21:15 ó
Visszavágó: Larvik, április 17., 14:45 ó
A döntő első találkozójára május 8-án vagy 9-én, a visszavágóra pedig május 15-én vagy 16-án kerül sor.
http://sportgeza.hu/kezilabda/hirek/2010/04/08/a_bl-dontoert_jatszik_a_gyor_noi_kezicsapata/
леденец
2022. 07. 07. 17:05
I love games in any form) Itt legjobb online kaszinó oldalak listáját . Ott kiválaszthatja az Önnek megfelelő oldalt. Általánosságban elmondható, hogy a listán szereplő összes oldal jó. Szeretem, hogy a kaszinó nagyszerű ügyfélszolgálattal rendelkezik. Szuper első befizetési bónusz, heti bónusz, ünnepi bónuszok. Gyors kifizetések. Valamint nagyszerű és rendkívül professzionális szolgáltatás.