Róth Kálmán a szívére hallgatott


Bár folyamatosan bombázzák felnőttcsapatok ajánlataikkal Róth Kálmánt, az Audi-ETO utánpótlás szakmai igazgatója marad Győrben, s a helyi utánpótlás mellett a junior-világbajnokságra koncentrál.

Róth Kálmán több mint két és fél éve, 2007. augusztus 27-én mondott le az Audi-ETO vezetőedzői posztjáról. Rövid szünet után azonban nem bírta már szeretett sportága nélkül, így alig két hét múlva már ő volt a győri klub utánpótlás szakmai igazgatója, sőt, a magyar szövetség felkérte a juniorválogatott kapitányának is.
A szakember azóta is a háttérben dolgozik, a tőle megszokott eredményességgel. Elég csak a tavaly nyári hazai rendezésű junior EB-re gondolni, ahol a magyar csapattal ezüstérmes lett. Ezenfelül több olyan játékos is bemutatkozhatott már az Audi-ETO első csapatában, akik az elmúlt időszakban Róth Kálmán kezei alatt csiszolódtak. Legutóbb a Hunnia ellen Palkó Fruzsina debütálhatott a BL-elődöntőre készülő csapatban.
A győri kézilabdát nemegyszer bajnoki címhez és Magyar
Kupa-győzelemhez segítő edző többször elmondta: nem szeretné, ha újra beskatulyáznák utánpótlásedzőnek, de eddig hiába bombázta több klub is, ő maradt Győrben és az ETO-ban. A napokban viszont nagyon közel állt ahhoz, hogy nyáron továbbálljon, most érezte igazán azt, hogy váltani kellene, végül ismét a szívére hallgatott.
˝Az NB I/B-ben éllovas, s első pontját éppen a hétvégén a csapatom ellen elveszítő Érd keresett meg, s nagyon szimpatikus volt, amit a klubvezetők felvázoltak. Meg is inogtam, s szinte már mindenben megegyeztünk, ám végül a családi kupaktanács úgy döntött: nem hagyom félbe azt a munkát, amit kollégáimmal elkezdtünk az ETO-nál, valamint a Bercsényi-iskolában. Mindent mérlegre tettem, s bár az eszem szerint mentem volna, vonzott a feladat, a szívem maradásra szólított. Való igaz, tartom azt, amit korábban mondtam, de most egy darabig biztosan nem lesz aktuális a dolog˝ – mondta Róth Kálmán, akit az utánpótlás országos helyzete keserített el.

˝Azért az valahol szomorú, s elveszi az ember kedvét attól, amit csinál, ha tizenöt-tizenhat éves játékosai tíz-húsz góllal verik az ellenfeleket. Ez egyik oldalról persze azt bizonyítja, hogy jó munkát végzünk, de egyben siralmas képet fest a magyar női kézilabda helyzetéről. Mint a válogatott szövetségi edzője is látom, hogy csak nagyon kevés helyen veszik komolyan a képzést. Enélkül viszont még a mostaninál is komolyabb gondjaink lesznek. Jól példázza a helyzetet, hogy az idei első válogatott-összetartásra sérülés miatt nem tudott eljönni a Hypótól Léránt Vivien.
Kollégámmal sokáig törtük a fejünket, hogy kit hívjunk be, végül a győri Kurucz Ivettre esett a választás, aki viszont még serdülőkorú. Ennek ellenére helytállt, egyáltalán nem lógott ki, ami szintén azt igazolja, hogy jó munkát végzünk. Tulajdonképpen ez adja vissza a hitet, látni lehet, hogy a szorgalmas, sokat dolgozó játékosok napról napra mennyit fejlődnek. Szintén jó érzéssel tölt el, s erőt tudok meríteni abból, hogy rendre megállítanak ismeretlenek, ismerősök, szurkolók, gratulálnak, sok sikert kívánnak˝ – folytatta a szakember, aki a győri Bercsényi-gimnázium kézilabda szakmai projektvezetője is egyben, s az itt végzett munka is maradásra ösztökélte.
˝Gyakorlatilag minden adott ahhoz, hogy megvalósuljon egy nagy álom, az akadémia. Persze ehhez már felsőbb szintű döntésre van szükség, mi a magunk részéről előkészültünk. Jövőre indul a kézilabda tagozatos osztály, megvolt a beiratkozás, rendszeres szakmai továbbképzéseket tartunk, versenyeztetjük a fiatalokat, s várhatóan az iskola tornacsarnokát is sikerül felújítani. Egy biztos, Győrben nem lehet panasz az utánpótlásra˝ – fogalmazott Róth Kálmán.

Forrás: Kisalföld