2025.04.25.

Kivonat a 2025. április 25-én megtartott elnökségi ülésről

1. napirendi pont: Közgyűlés dátuma
Menyhárt Ferenc tájékoztatta az Elnökséget, hogy a törvényi előírások alapján május 31-ig meg kell tartanunk a közgyűlést. Érdemes a szóba jövő dátumokat végig egyeztetni, és figyelembe kell venni az egyéb programokat, mérkőzéseket. Az Elnökség ez alapján a május 9-i dátum mellett döntött, és felkérte Menyhárt Ferencet, egyeztessen az ETO vezetőivel, hogy az előző évekhez hasonlóan most is meg tudjuk-e tartani az Audi Aréna VIP termében.
Bolla Róbert jelezte az ülésen, hogy bár segíteni szeretné a későbbiek folyamán is az Elnökség munkáját, de pozíciót nem szeretne, ezért a Közgyűlésen a Felügyelő Bizottsági tagságáról le fog mondani. Átgondolta, és saját helyére Mészáros Dezsőt fogja javasolni, kéri, hogy az Elnökség támogassa ebben.

2. napirendi pont: Final4 jegyek, utazás
A Ludwigsburg elleni továbbjutás után az idei év utolsó, de a legnagyobb forgalmat hozó feladata a Final4 lesz. A bejutó csapatok alapján kért dán és egy francia csapat mellett mi vagyunk az egyetlen magyar csapat, vélhetően hazai pályát tudunk varázsolni.
Gulyás Gábor tájékoztatta az Elnökséget, hogy a Győri ETO KC-val való egyeztetés alapján a Final4-ra 2 buszt biztosítanak számunkra. Amennyiben ennél több buszra lenne szükség, azt a saját keretünkből kell rendezni, emiatt a jelentkezéseknél fokozottan kell figyelni arra, hogy kik utaznának autóbusszal.
Emiatt mindenkit arra fogunk kérni, hogy írásban jelezze a jegyigényét, az utazási szándékát, illetve egy olyan elérhetőséget, ahova a jegyeket tudjuk majd küldeni. A jelentkezési határidőt a klub illetékeseivel folyamatosan egyeztetjük.
A Final4 jegyeinek ára: 59.900,- Forint, a jelentkezéseket pedig az Egyesülete e-mail címére várjuk.