A Győri ETO KSZE reagálása


 

Magyar Kézilabda Szövetség

Dr. Kocsis Máté Elnök Úr és az Elnökség valamennyi tagja részére


Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Elnökség!

Jelen levelünket az MKSZ 2020. 04. 09-i döntését követően írtuk meg.

A Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete, mint Magyarország legnagyobb szervezett szurkolótábora mélységesen megdöbbent az Elnökség határozatán.

Nem vitatjuk, hogy a koronavírus-járvány miatt be kellett szüntetni a 2019-2020-as bajnoki idényt, hiszen a játékosok, vezetők, közreműködők és a szurkolók egészsége a legfontosabb, jelen helyzetben fontosabb a kézilabdánál is. 

A lezárás módjával nem értünk egyet!

A határozat értelmében egyetlenegy hazai sorozatban sem hirdetnek győztest, kiesőt, feljutót. Akár az NB I-ben, akár az alacsonyabb osztályokban rengeteg sportoló hétről hétre, napról napra azon dolgozik, hogy a képességeinek, lehetőségeinek maximumát kihozva a lehető legjobb eredményt érje el. Több csapat már március közepén a bajnoki cím elsőszámú várományosává vált, ezzel esélyt teremtett magának egy nemzetközi kupaszereplésre, vagy egy magasabb osztályba lépésre. Sokuknak ez volt az utolsó lehetőség jelenlegi klubjukban, hiszen a szezon végével egyesületet cserélnek, vagy korosztályt váltanak, így jelenlegi csapatukkal nincs módjuk az idei eredmények megismétlésére.

A Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete 2002 óta a női csapat összes mérkőzésén képviseltette magát, legyen az bajnoki találkozó, hazai, vagy nemzetközi kupamérkőzés. Mi elmondhatjuk magunkról, hogy megéltük a középcsapat, a dobogós, az ezüst- és az arany korszakot is. Emiatt felháborodással fogadtuk a döntést, hogy a 2019-2020-as szezonban az MKSZ elvette csapatunktól a bajnoki címet és esélyt sem adott, hogy az MK elsőségünket megvédhessük. 
A bajnokságban minden csapat tizennyolc fordulót abszolvált, így ez alapján simán lehetett volna végeredményt hirdetni, akár úgy is, hogy nincs kieső, de van két feljutó. Elismerjük a siófoki erőfeszítéseket, hiszen a Győri Audi ETO KC ellen 2, az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen 3 pontot szereztek és jó úton haladtak az ezüstérem felé. 
Borzasztóan sajnáljuk a NEKA fiataljait, akik évekig küzdöttek azon, hogy elérjék az első osztályt, az egri lányokat, akik visszaküzdötték magukat a legjobbak közé, de ugyanígy érzünk a felsőörsiekkel és a ceglédi fiúkkal is.

A férfi NB I kicsit más, hiszen a Szeged és a Veszprém is kimagaslik a mezőnyből, köztük szinte csak a napi forma dönt. A Magyar Jégkorong Szövetség példáját követve lehetett volna megosztott bajnoki címet osztani, az EHF pedig döntött volna a besorolásukról. A Gyöngyös hosszú évek munkájával elérte, hogy nemzetközi porondra léphessen, de az MKSZ határozata ezt lehetetlenné tette. A Csurgói KK csapatát és vezetőségét csak elismerés illeti, hogy lemondtak javukra a nemzetközi szereplésről.

Természetesen el kell gondolkodni egy-egy csapat pénzügyi helyzetéről, hiszen szinte minden klubnál a szponzorok a kitűzött céloknak megfelelően támogatják a csapatokat, most pedig ezek a célok, eredmények megsemmisültek. Az anyagi támogatás egy jelentős része a SZRT támogatás, mely a helyezések alapján kerül megállapításra. Jelen döntés 3 éven keresztül érint hátrányosan jó néhány klubot.

A Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete 2005 és 2014 között nyolc alkalommal rendezte meg az Országos Szurkolói Kézilabdatornát. Ezeken a rendezvényeken sikerült egy asztalhoz ültetni, egy küzdőtérre invitálni az ország kézilabda szurkolóit (FTC, Veszprém, Szeged, Gyöngyös, Komló, Tatabánya, Dunaújváros, Mezőkövesd, Nyíregyháza, Csurgó, Vác, Hódmezővásárhely, Kiskunhalas, Székesfehérvár, Vasas), akik a pályán mérték össze tudásukat. 
Elértük azt, hogy a veszprémi és szegedi szurkolók nem ellenségként, hanem ellenfélként tekintenek egymásra, és közreműködtünk a Gyöngyös és a Mezőkövesd táborainak közeledésében is. Sikereként könyveljük el, hogy egy-egy idegenbeli mérkőzésre senkinek nem kell félve utaznia, hiszen ez a sport nem erről szól. 

Önök minden mérkőzés előtt a Fair Play, a Tiszta Játék szellemét hirdető transzparenssel fotóztatják a csapatokat, de úgy tűnik, a döntésükben ennek semmi szerepe nincs!

A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít. Jelen döntésük sem becsületesen győzni, sem emelt fővel veszteni nem enged senkit.

Ezt legjobban két nyilatkozat tükrözi: 

  • „bevallom, az olimpiai kvalifikáció szempontjából hasznos, hogy a keret jelentős részét adó Ferencváros játékosai esetleg edződhetnek a legrangosabb kupában.” – Pálinger Katalin
  • „Ha nem a Fradi adná az olimpiai selejtezőre készülő magyar válogatott játékosainak a zömét, akkor más is lehetett volna a döntés” – Kirsner Erika.

Tudjuk, hogy ez a szezon már befejeződött, de az EHF is „csak” április 24-én fog dönteni a nemzetközi kupákkal kapcsolatban, így talán a nagy „népharag” kiválthat egy másik döntést Önökből, hiszen több európai bajnokságot is az aktuális eredménnyel zártak le.

Bízunk abban, hogy Önök a magyar kézilabdázás még színvonalasabbá tételén dolgoznak és nem hatalmi kérdés egy új döntést meghozni a 2019/20-as szezon lezárásának módjáról.

Győr, 2020. április 13.

A Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete 852 tagja nevében

Sportbaráti üdvözlettel:

Gellért Tamás
elnök