Évértékelés szurkolói szemmel – I. rész


Megkértünk néhány szurkolót, saját szemszögéből értékelje a női csapat szezonját. Ebből készült egy rövid sorozat.

Néhány szó a mögöttünk hagyott a keser-édes szezonunkról. 

Nem csak a tisztelet, hanem a józan ész is azt mondatja velem, hogy csapatunk idén is kihozta magából, és a lehetőségeinkből a maximumot. 

Utólag őszintén be kell látni, ennél sokkal rosszabbul is elsülhettek volna a dolgaink, elég mindjárt az elején a 32:33-ra végződött hódmezővásárhelyi kirándulásunkra gondolni, vagy a későbbi váci botorkálásunkat sem írjuk arany betűkkel a naplóinkba. 

Szerintem a Zvezda Zvenyigorod – Győri Audi ETO KC 34:29-es, vagy a Larvik HK – Győri AUDI ETO 29:27-re végződött mérkőzésünkön történt kanossza járásunkra sem gondolhatunk oly nagy szeretettel. Eléggé kényelmetlen perceket éltünk át a Győri Audi ETO KC – S. D. Itxako 29:28-as hazai találkozó alatt is, sőt a Lipcsei 21:23-as győzelmünket sem a tudás, hanem az ETO szív diadalának tekintik sokan. A “Ljubljanai borzalmatosságok”-ról pedig ennyi idő elteltével sem tudom eldönteni, hogy az valami isteni csoda, vagy túlvilági dorgálás akart-e lenni. Nagyon sokszor csupán a kitartásunk, a szívósságunk, a küzdeni tudásunk, és a lélekjelenlétünk segített a végjátékok sikeres megvívásában. Ilyen előzmények után érkeztünk el, a számunkra utolsó, nagy megmérettetéshez a BL elődöntőhöz. 

Sokan voltunk azok, akik nagyon féltettük a fáradni látszó csapatunkat a “bivalyerős” Valceatól, és mint később bebizonyosodott, aggodalmunk nem is volt alaptalan. Én ennyi idő elteltével is azt gondolom, ha csoportgyőztesek lettünk volna a középdöntőben, akkor egy túlzottan magabiztos, öntelt, nagyképű, lekezelő Viborggal szemben, idegenben komoly meglepetést is elérhettünk volna, és a Magvassy poklában lévő visszavágón, már nem tudták volna kiköszörülni a csorbát. De hát, történt, ami történt Ljubljanában, így aztán a Valcea vigyorogva az utunkba állt! Bármennyire is fájó, őszintén be kell vallani, már megint elfogytunk a végére! 

Azt nem tudom megmondani, hogy mit tegyen a többi csapat a bajnokságban, amíg mi élet-halál harcunkat vívjuk a nemzetközi porondon, de ezt a bajnoki lebonyolítási rendszert – az én véleményem szerint – kimondottan a nemzetközi kupákban érdekelt csapatok hátrányára találták ki. Nem tiszteljük eléggé a nemzetközi kupákban szereplő csapatainkat, és a szerda-szombati lebonyolítási renddel, nem adunk elég sanszot nekik, hogy a hatalmas ütközeteikre nyugodt körülmények között, kényelmesen felkészülhessenek. Erre ékes példát mutatnak, a Valcea elleni találkozóink. Amíg januárban még 26:22-re vertük őket a Magvassyban, addig áprilisban már csak egy szerény döntetlenre futotta ellenük idehaza, ami előre vetítette, hogy a visszavágón sokkal kevesebb eséllyel vehettük fel ellenük a harcot. 

Imádom a hazai ETO játékosainkat, de én úgy látom, ha most nem lettek volna a zsoldosaink, már akár fél úton is elakadhattunk volna. Ha a hazai játékosaink formahanyatlását nézzük, mindenképpen meg kell említeni a válogatottság áldásos hatását is. Kedvenceink, mindig úgy térnek onnét vissza, hogy fizikálisan is, és lelkileg is mély gödörben vannak. Szakemberek szerint egy játékos egy szezonban (évben) csak egyszer képes csúcsformába kerülni, és talán még egyszer a közelébe jutni. Példa erre Pálinger esete, aki néhány hónapra lemondta a válogatottságot, hogy aztán feltöltődve, annál nagyobb elánnal csúcsformában térhessen oda vissza. Vagy itt a Misike példája, akinek minimum háromszor kellett volna juniorként élete formáját megfutni, egy évben, hiszen szinte a hátán vitte a junior válogatottat az ezüstéremig, aztán azonnal kivetette rá kapzsi csápjait a Nemzeti válogatott, és így teljesen kiszipolyozva, kicsavarva vetette bele magát a BL öldöklő küzdelmeibe az ETO-ban. Nem vigyázunk, eléggé értékeinkre, sztárjainkra! Honnét is kapják ők a fizetésüket? Hol is ápolgatják, gyógyítgatják őket, ha a válogatottban, tönkre teszik kedvenceinket testileg, lelkileg? Vegyük csak Vérten esetét. Sokáig szinte szárnyalt, repült a pályán, fantasztikus formában játszott, év játékosa lett, és akkor jött a Kínai VB, ahol történt, ami történt, és azóta nehezen találja régi önmagát. 

Szerintem a nagy szerencsénk az volt, hogy a mérkőzéseken a csapat vázát, gerincét soha nem tudták megroppantani, az kitartott az utolsó leheletéig, és sokszor ennek volt köszönhető, hogy ha nehezen is, de a végén nagyon sokszor meg tudtuk fordítani az eredményeket. Sokan gondoltuk úgy, a nagy ütközetek után, hogy Spiridon, Bradeanu, Amorim nevét bármikor a vérünkkel is hajlandóak lennénk az ETO dicsőségtáblájára felírni. Görbéről sokat nincs mit mondani, hisz ő már KIRÁLYKATEGÓRIA! Azt, amit ígértek neki – amit klasszisa megérdemel, amiért hű maradt szurkolóihoz, hogy a profi gázsi mellé, kialakítanak köréje egy kiváló csapatot -, megkapta, és ő ezt soha nem rest meghálálni. 

Beszéljünk egy kicsit a nagy örömeinkről is. 

Veretlenül nyertük ismét a bajnokságot, és simán itthon tartottuk a kupát is. Januárban beindult a nagy menetelésünk, és óriási csatában legyőztük a nagy medvét, (Trefilov), majd a Valceának is vereséggel kellett hazautazni a Magvassyból, sőt. Március elején a Larvikot oktattuk egy feledhetetlen játékkal. (28:23), majd a Lipcse ellen gáláztunk egy nagyot. 

Ha ezt a szintet tartani tudjuk, a következő szezonban, vagy az új játékosokkal még ráteszünk egy lapáttal, és ha a szerencse is egyszer mellénk áll végre, akkor beleszaladhatunk akár egy világra szóló diadalba is a következő szezonban. 

Én nagyon bízom benne! 

Tisztelettel: Igaz László 

Második rész…

Harmadik rész…