Közeleg az új szezon


Sorsolás, felkészülési meccsek, bérletek 

A triplázással zárult 2018-2019-es szezont követően hamarosan már az új évadban szurkolhatunk kedvenceinknek.
A Bajnokok Ligája párosításokat már ismerhetitek, a Magyar kézilabda Szövetségben pedig 2019. július 9-én tartják a bajnokság sorsolását. Ettől kezdve lehet tervezgetni.
A Győri Audi ETO KC játékosai és a stáb 2019. július 17-én találkoznak, majd kétnapos egészségügyi és erőnléti felmérés vár a lányokra. Július 21. és 28. között Balatonbogláron edzőtáborozik a csapat, majd a már megszokott nyílt edzés következik július 30-án. Győrött mindössze két felkészülési mérkőzésen lép pályára az ETO, július 31-én Dél-Korea válogatottja, augusztus 2-án pedig az MTK Budapest ellen. Mindkét találkozó 18 órakor kezdődik. Ezt követően a csapat a horvátországi Porecbe utazik, ahol az egyhetes edőtábor alatt az RK Krim Mercator ellen is megmérkőznek Görbiczék. A felkészülés Győrött folytatódik, majd négy napra Franciaországba települ át az együttes, ahol már mérkőzést is játszanak. A Brest, a Metz és a Podgorica lesz az ellenfél. Magyarországon a tervek szerint augusztus 23-án Siófokon játszanak, majd 27-én Érden zárulnak a felkészülési mérkőzések.
Az elmúlt hetekben sokan kérdeztétek, hogy mikortól lehet az új szurkolói bérleteket megvásárolni. Nos, erre július közepéig még várni kell. Elképzelhető, hogy az eddigiekhez képest lesznek változások, de erről még nem tudunk semmit sem mondani, amint lesznek híreink, a honlapon tájékoztatunk mindenkit.