Menetel a SZESE


Sikeres bajnoki- és kupameccsek. 

A szezon kezdeti három sikert követően folytatta jó sorozatát Deáki István csapata. Szeptember végén az előző szezonban még az első osztályban szerepelt Váci KSE otthonában szerepeltek és kisebb meglepetésre négy góllal (30-26) győztek. Ezt követően a Telekom Veszprém U21 csapatát látták vendégül Győrött és három góllal (26-23) legyőzték ellenfelüket. Következett egy pécsi túra, ahol a hazaiak nem igazán voltak sportszerűek, hiszen 11 órai kezdettel mérkőztek meg a csapatok (oda azért el is kell jutni…). A hajrát a Pécsi VSE bírta jobban, így elveszett a veretlenség (24-25). A Százhalombattai KE ellen ismét nagyot játszottak a fiúk a bajnokságban (31-25), majd egy hétközi meccsen a Pécsi VSE érkezett Győrbe, ezúttal a kupában csaptak össze a csapatok. A végig kiegyenlített mérkőzésen az utolsó tíz percben sikerült három góllal elhúzni a győrieknek, amiből egy meg is maradt a végéig (27-26). A SZESE továbbjutott a harmadik fordulóba. A bajnokságban egy nagyon nehéz mérkőzés következett, Nagykanizsára utazott a csapat, ahol a TUNGSRAM ellen léptek pályára. A találkozón folyamatosan a vendégek vezettek és a rendkívül gólszegény mérkőzésen két góllal (18-16) bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. Hazai pályán a Tatai AC következett. Az első félidőben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, de ezt követően érvényesült a papírforma, Győrött maradt a két bajnoki pont (27-21). A szezon kezdetén vitézkedő Budai Farkasok érkeztek Győrbe a hetedik fordulóban. A remek kezdés megalapozta a mérkőzést, a vendégeknek csak fellángolásaik voltak, nem tudták meggátolni az újabb hazai pontszerzést (30-25). A bravúr csak ezt követően jött, az első osztályban szereplő Vecsési SE érkezett a Magvassy csarnokba a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A győriek meglepték ellenfelüket, gyorsan magukhoz vették a kezdeményezést és fokozatosan elléptek tőlük. Már nyolc gól is volt a különbség az első félidőben, de kicsit visszakapaszkodtak a vendégek. A második játékrészben Décsi két büntetőt is hárított, a különbség pedig tízre nőtt. A vecsésiek nem tudtak faragni a hátrányukból, így a forduló legnagyobb meglepetésével (25-15) az AGROFEED ETO-SZESE jutott a negyedik fordulóba.

A bajnokság őszi idényében még három meccs van hátra, november 24-én a Balatonfüredi KSE U21 érkezik Győrbe, majd a listavezető NEKA otthonában lépnek pályára Schneiderék. A zárófordulóban a Szigetszentmiklósi KSK vizitál Győrött. A Magyar Kupában december 12-én rendezik az újabb fordulót.

Várjuk a hasonló jó folytatást!