Biztos győzelem…


Broch nélkül.

A Győri Audi ETO KC ma játszotta első felkészülési mérkőzését, de a találkozó előtt sok embert letaglózott a nap híre: Yvette Broch fizikális és mentális fáradtság miatt felfüggeszti pályafutását. Döntését a vezetőség elfogadta, a jövőben mindenben segíti a játékost, akinek továbbra is élő szerződése van.
A mérkőzés első perceiben látszott, hogy a vendégek már több felkészülési mérkőzést játszottak, öt percig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezt követően meglépett az ETO, fokozatosan növelte előnyét, bár – természetesen – sok hiba csúszott a játékukba. A pattogós védelem mögött Grimsbö sok lövést hárított, elöl pedig a sok összeállításban szereplő támadók szép gólokkal szolgálták ki a közel ezerötszáz szurkolót. Harminc percet követően 17-9 állt az eredményjelzőn.
A második játékrészben folytatódott a hazai erődemonstráció, Kapuban Leynaud remekelt, a védelem sokszor passzív játékra kényszerítette a fővárosiakat, elöl pedig több alkalommal is szépségdíjas találatok születtek. A végére alakult ki a legnagyobb különbség, 40-19-es hazai győzelem született.
A Győri Audi ETO KC legközelebb augusztus 10-én 18 órai kezdettel a francia Besancon csapatát fogadja az Arénában.