Győzelem – de nem ez számít


Most is jobbak voltak a győri szurkolók.

Győri ETO KSZE – Váci Szurkolók 26-23 (12-12)
A két szurkolótábor kapcsolata sok-sok évvel ezelőtt kezdődött és azóta is töretlen a barátság.
A mérkőzés elején még kiegyenlített játék folyt a pályán, de ezt követően a hazaiak öt góllal megléptek, a félidő közepén 8-3 állt az eredményjelzőn. A sok kihagyott győri helyzetnek köszönhetően fokozatosan zárkózott a Vác, át is vették a vezetést, de a szünetben döntetlen volt az állás.
A második harminc percben a hazaiak mindent megtettek a siker érdekében, jobb volt a védekezésük és támadásban is sok szép dolgot mutattak be. Ennek köszönhetően a mérkőzés végén győri sikernek tapsolhatott a publikum. A két játékvezető végig korrektül fújt (ritka a magyar mezőnyben).
A találkozó lefújását követően a játékosok megbeszélték a mérkőzést, majd közös fogyasztották az ebédjüket. A párbaj az esti Győri Audi ETO KC – GVM Europe-Vác bajnoki mérkőzésen folytatódik.

A lényeg: a szurkolói meccseken nem a győzelem, hanem a jó hangulat számít!