Vége a szezonnak III.


Egy kicsit a szurkolókról.

A Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete a felnőtt csapatok sikereit látva már 2004-ben pályára lépett, hogy megmutassa, mit is tudnak a palánkon belül. A csapata azóta kisebb-nagyobb változásokkal, de működik. A 2016-2017-es idényben már tizenkettedik alkalommal neveztek be a megyei bajnokságba. Az előző szezonokhoz hasonlóan most is nagy küzdelmet hozott a bajnokság.
A szurkolók jól kezdték a szezont, hiszen az első játéknapjukon a Szombathelyi ESE otthonában győztek, majd a nagy rivális Győrújbaráti DSE és az újonc Fertőmenti KC ellen is begyűjtötték a két-két bajnoki pontot. A Lukács DSE, a SZESE II. és a Koroncó KSSZE ellenkötelező volt a győzelem, ami sikerült is. Az elmúlt szezonokban a Téti DSE elleni mérkőzések nagy rangadónak számítottak, nem volt másképp most sem. A tartalékosan felálló csapat mindent megtett, de egy rendkívül kiélezett mérkőzésen nem sikerült a pontszerzés. Az őszi szezont a MOGAAC elleni siker zárta.
A tavasz nagyon rosszul kezdődött, hiszen a biztosnak vett két pont helyett a szurkolók pont nélkül távoztak Lipótról, a MOGAAC otthonából. Ez a vereség – mint később kiderült – nagyon sokba került. A Szombathely elleni hazai győzelem felrázta a csapatot, de a már bajnokesélyesnek kikiáltott Győrújbarát ellen nem sikerült pontot szerezni, bár csak egy góllal maradt alul a gárda. A hegykőiek elleni találkozón nagy küzdelemben mentett pontot a KSZE, majd ismét jöttek a kötelező győzelmek a SZESE II., a Koroncó KSSZE és a Lukács DSE ellen. A zárófordulóban a Győrújbarát lelépte a Lukács csapatát, ezzel bajnok lett. A szurkolók Ikrényben, hazai pályán fogadták a nagy rivális tétieket. A hazaiaknak egy pont elég lett volna az ezüstéremhez, de ez nem jött össze. A Téti DSE egy góllal győzött, így jobb egymás elleni eredménnyel megelőzte a Győri ETO KSZE csapatát. A szurkolók a harmadik helyen zártak.
Az idei szezonban – sajnos – senki nem vállalta a szurkolói torna megrendezését, így csak egy-egy bulimeccsen ápolhatták a jó kapcsolatokat a győri szurkolói az ország többi táborával.

A Győri ETO KSZE bajnoki szerepléséről itt olvashattok.